Csak 12 százalékos a nők aránya a parlamentben


-A A+

Kevés a nő a bukaresti parlamentben: a törvényhozóknak alig több mint egytizedét adják a szebbik nem képviselői - derül ki egy kedden közölt statisztikai kimutatásból.

A Közpolitikák Intézete (IPP) nevű civil szervezet a decemberben megválasztott új parlament összetételét vizsgálta. Megállapította, hogy a nők a törvényhozók alig 12 százalékát teszik ki. A szenátusban a legrosszabb az arány, a törvényhozóknak mindössze hét százaléka nő, a képviselőházban ez az arány 13 százalék.nok

A Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) nevű egyik kormánypárt áll a legrosszabbul, ugyanis az UNPR-nek nincs egyetlen női törvényhozója sem. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi és szenátusi frakciójában is csak egy nő van Biró Rozália szenátor személyében.

 A tanulmány szerint a 2008 és 2012 közötti parlamenthez képest csökkent az első mandátumos törvényhozók aránya, a jelenlegi törvényhozásban az újoncok alig haladják meg az 50 százalékot, míg 2008-ban még 61 százalékot tettek ki.

 Nemcsak az új képviselők és szenátorok aránya csökkent, hanem a jogász végzettségű törvényhozóké is, arányuk nem éri el a parlament létszámának egyötödét. Legtöbben a mérnökök vannak, a törvényhozás több mint egyharmadát teszik ki, a közgazdászok aránya pedig 20 százalék - olvasható az IPP kimutatásában.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X