Véglegesült a büntetés-végrehajtásról szóló törvényt módosító tervezet


-A A+

Kedvezően véleményezte a képviselőház jogi bizottsága a büntetések végrehajtására vonatkozó törvényt módosító tervezetet. A testület 15 tagja támogatta, egyetlen személy utasította el szavazatával a jogszabályt, amely hamarosan plénum elé kerül.

Az egyik módosító javaslat értelmében, ha a fogvatartott személy fizetség ellenében munkát végez, minden ledolgozott három napért négyet elengednek a büntetéséből. Ha a fogvatartott nem fizetett munkát végez, akkor minden ledolgozott két nap három letöltött napnak számít majd, és ha éjjel dolgozik, akkor valamennyi, munkával töltött éjszakáért két nappal rövidül meg a börtönbüntetése.

Egy másik módosító javaslat azt írja elő, hogy a jogszabály Hivatalos Közlönyben való megjelenésétől számított két hónapon belül kiértékelik az összes fegyház állapotát, négy hónapon belül pedig az összes fogvatartott személy körülményeit is. A törvényt azokra vonatkoztatva fogják alkalmazni, akik 2012 óta kerültek börtönbe.

Oana Florea, az alsóház jogi bizottságának titkára közölte: a tervezet értelmében minden, embertelen fogvatartási körülmények között letöltött 30 napért 6 nappal hamarabb szabadulhatnak majd a foglyok.

A börtönök kiértékelése bizonyos kritériumok alapján történik majd, amelyeket az Országos Börtönigazgatóságnak szem előtt kell tartania. Ezek a kiértékelési szempontok többek közt a cella méretére, szellőztetettségére, hőmérsékletére, a mosdó állapotára és a világításra vonatkoznak majd - tette hozzá Oana Florea.








EZT OLVASTA MÁR?

X