A kormány megvonta az államfő egyik hatáskörét


-A A+

Aggodalomra ad okot, hogy a kormány sürgősségi rendelettel, egyeztetések nélkül vonta meg Klaus Johannis egyik hatáskörét, amely a telekommunikációs hatóság vezetőségének kinevezésére vonatkozott - jelentette ki pénteken Mădălina Dobrovolschi, az elnök szóvivője.

A szóvivő azt követően nyilatkozott, hogy a kormány a héten sürgősségi rendelettel módosította a telekommunikációs hatóság elnökének és alelnökeinek kinevezési eljárását. Elrendelte, hogy ezentúl nem az államfőnek kell jóváhagynia a kinevezést, hanem a parlament két házának kell szavaznia a kormány által javasolt személyekről.

Dobrovolschi rámutatott, Klaus Johannis államfő aggasztónak tartja, hogy a kabinet nem átláthatóan működik, hiszen úgy tűzte napirendre a rendeletet, hogy azelőtt senkivel nem egyeztetett. A telekommunikációs piacot felügyelő hatóságnak hónapok óta nincs vezetősége. A szóvivő szerint a régi eljárás is lehetővé tette volna új elnök és alelnökök kinevezését, ehhez a kormánynak meg kellett volna tennie a jelöléseket, és nem lett volna szükség jogszabály-módosításra.

"A kormánynak meg kell értenie, hogy a transzparencia, a kiszámíthatóság alapvető fontosságú a felelős kormányzáshoz. Az alkotmányt valamennyi intézménynek tiszteletben kell tartania" - mondta Dobrovolschi. Korábban a kormány szóvivője úgy nyilatkozott, "teljesen természetes", hogy a telekommunikációs hatóság vezetőiről a parlament döntsön.








EZT OLVASTA MÁR?

X