Az ANI fogja felügyelni az uniós pénzek felhasználását


-A A+

Kiterjesztik a tisztségviselők vagyonosodását vizsgáló korrupcióellenes hatóság, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) hatáskörét az uniós támogatások felhasználására. Erről szerdai ülésén fogadott el memorandumot a kormány.

A közbeszerzési felügyelet kérésére készült memorandum olyan számítógépes adatbázis létrehozását irányozza elő, amellyel kiszűrhetők lesznek az uniós pályázatok körüli érdekösszefonódások.

A létrehozandó információs rendszer segítségével az ANI már pályázati szinten figyelmeztetné az érintetteket, amennyiben egy-egy uniós projekt szereplői összeférhetetlenségi helyzetben lennének. Ettől azt remélik, hogy még idejében kiküszöbölhetők lesznek az érdekösszefonódások, és nem kellene emiatt utólag leállítani a közbeszerzési eljárást, veszélybe sodorva a projekt egészét.ani

Októberben Horia Georgescu, az ANI igazgatója arra figyelmeztetett, hogy az önkormányzati tisztségviselők több mint egynegyede saját cégeihez vagy ismerősei és rokonai vállalkozásaihoz irányítja az uniós pénzeket.

Az Európai Bizottság a közbeszerzési eljárások szabálytalanságai miatt tavaly öt ágazati operatív program esetében vont el forrásokat Romániától, miközben az ország a rendelkezésére álló uniós támogatások alig tíz százalékát tudta csak lehívni.

A miniszterelnök már korábban közölte, hogy egy minden eddiginél átfogóbb adatbázist akar a feddhetetlenségi ügynökségre bízni annak ellenére, hogy több korrupcióval gyanúsított kormánypárti politikus az ANI felszámolását javasolja.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X