Kórházakban magyarul: az államfő kihirdette a törvényt


-A A+

Kihirdette pénteken Klaus Iohannis államfő az egészségügyi reformról szóló, 2006/95-ös, illetve a szociális ellátást szabályozó, 2011/292-es törvényt kiegészítő jogszabályt, amely a kisebbségek anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazására kötelezi a kórházakat. 

A törvény értelmében az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben kötelesek lesznek a kisebbségek nyelvén is beszélő személyzetet alkalmazni azokon a településeken, amelyekben az illető kisebbség számaránya eléri a húsz százalékot vagy az ötezer főt.

A jogszabályt április 11-én fogadta el a képviselőház döntéshozó kamaraként.

A Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség és a Népi Mozgalom Párt megtámadta a törvényt azt alkotmánybíróságon, arra hivatkozva, hogy az „akadályozná az érintett intézmények tevékenységét, ugyanakkor többletköltséget róna a helyi hatóságokra a finanszírozási forrás megjelölése nélkül”, illetve hogy olyan előírásokat tartalmaz, amelyek áthágják a törvény előtti egyenlőség és diszkriminációmentesség elvét.

Az alkotmánybíróság elutasította a három alakulat által benyújtott kifogást.








EZT OLVASTA MÁR?

X