Ők jelöltették magukat MIÉRT-elnöknek


-A A+

A Magyar Ifjúsági Értekezlet június 16 és 18. között tartja küldöttgyűlését, amelyen a küldöttek új elnököt választanak a szervezet élére. Megmutatjuk, kik szeretnék vezetni az ifjúsági szervezetet.

Talpas Botond: itthon, versenyképesen, magabiztosan

Segíteni a fiatalokat az önmegvalósításban, politikai iskola kialakítása, szakmaiság erősítése a MIÉRT-ben – ezek a kulcsgondolatai Talpas Botond elnökjelölt programjának. Az MIÉRT Külügyi kabinetjének vezetője, a szervezet alelnöke célja, hogy "az erdélyi magyar fiataloké legyen a társadalom legversenyképesebb csoportja".

Szerinte a MIÉRT felelősséggel tartozik azért, hogy az erdélyi fiatalok itthon, Erdélyben keressék a boldogságot és az önmegvalósítást, hogy magyarként sikeresek és versenyképesek lehessenek. "Fontos, hogy megerősítsük a MIÉRT szolgáltatói jellegét: hasznos tudást kell adni a erdélyi magyar fiatal politikusok és vállalkozók kezébe. A gazdasági lehetőségek kihasználásához és a megfelelő politikai döntésekhez jól megalapozott, használható tudást kell biztosítanunk" – írja közleményében. A román-magyar kapcsolatok erősítését tervezi, a meglévő magyarországi kapcsolatrendszert úgyszintén. Véleménye szerint kiemelt figyelmet kell fordítani a szakpolitikai munka során a vidék-város kapcsolatának, illetve a fiatal politikusok számára biztosítani a készségfejlesztés lehetőségét.

Oltean Csongor hamarosan ismerteti #itthonfiatalon programjavaslatát

A Háromszéki Ifjúsági Tanács elnöksége egyöntetűen Oltean Csongor HÁRIT elnök, Kovászna Megye Tanácsa önkormányzati képviselőjének jelölését támogatta az elnöki tisztségre. Ambrus Zsombor, a Háromszéki Ifjúsági Tanács alelnöke szerint Oltean az elmúlt 10 évben bebizonyította, hogy kitartó munkával ifjúsági közösséget lehet építeni helyi és megyei szinten egyaránt.

"Megtisztelő számomra a jelölés, a következő időszakban azon leszek, hogy a MIÉRT több mint 300 tagszervezetével konzultációt folytassak és programba rögzítsük a közös elképzeléseket. Régiónként vannak különbségek az ifjúsági szervezetek igényét tekintve, de továbbra is csak Székelyföld, Partium és a szórvány összefogásával tudunk eredményeket elérni, megtartva szervezésileg a Kolozsvár központú MIÉRT-et. Továbbra is szoros partnerséget kívánok fenntartani az RMDSZ-szel, lévén, hogy ez jelenti az erdélyi magyarság számára az összefogást” – hangsúlyozta Oltean Csongor elnökjelölt. A fiatal politikus a jövő héten fogja bemutatni a #itthonfiatalon vitaindító programjavaslatát, amellyel az elnöki tisztségre pályázik.

Tamás Réka: folyamatosság, következetesség, innováció

Elnöknek jelöltette magát az ifjúsági szervezet irodavezetője, Tamás Réka. Jelölési programjában 3 fontos alapelvet fogalmazott meg. Kiemelte a kontinuitás hosszútávú fontosságát, a következetes lépések ésszerűségét és az innovációt egy ifjúsági szervezet életében. 

 "Számomra a legfontosabb, hogy Erdély legnagyobb ifjúsági szervezeteként a fiatalokkal közösen alakítsuk ki tevékenységünket, a területiség mellett a szakmaiságot tegyük hangsúlyosabbá, szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki azokkal a közöségekkel, ahol spontán szerveződnek fiatalok, diáktanácsoktól a szakmai szervezetekig. Programomban azt a fajta innovációt fogalmaztam meg, ami a szakmaiság létrejöttét hangsúlyozza és hiszem azt, hogy erre nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a jövőben" – írja.

Meglátása szerint fontos, hogy ne kétéves ciklusokban gondolkodjon a szervezet, hanem a fenntarthatóság mentén szerveződjön, célja ugyanakkor, hogy olyan platformot dolgozzanak ki, ahol a fiatalok bármikor elmondhatják véleményüket, problémáikat, és visszajelzéseket kapjanak. Hangsúlyozza az innováció fontosságát: a területi struktúrák mellett szakmai,- és érdeklődési körökben kellene gondolkodni szerinte.

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X