Hallgatólagosan elfogadta a szenátus a közkegyelmi törvény tervezetét


-A A+

Hallgatólagosan elfogadta kedden a szenátus a közkegyelmi törvény tervezetét, amely a jogi bizottság jelentésének hiányában nem került a plénum napirendjére. 

Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke azt nyilatkozta hétfőn az állandó bizottság ülése után, hogy a jogi bizottság jelentése nélkül nem lehet a jogszabályt a plénum napirendjére tűzni.

A törvényt 2017. január 31-én iktatták a szenátus titkárságán, a jogi bizottság megtárgyalta, számos módosítást eszközölt, majd május 8-án kedvezően véleményezte a jogszabályt. Ugyancsak május 8-án a szenátus plénuma úgy döntött, hogy egy hétre visszautalja a tervezetet a bizottsághoz azzal az indoklással, hogy azt a kormány által kidolgozott formában és nem a jogi bizottság változatában kell elfogadni.

A határidő szerdán nulla órakor lejár. Hogy hallgatólagosan elfogadottnak minősüljön, a szenátus plénumában egy jegyzéket kell felolvasni, amely rögzíti ezt a tényt. A jogszabály ezt követően a képviselőházba kerül, amely ebben az esetben döntő fórum. 








EZT OLVASTA MÁR?

X