Tőkés: az egyház nem lehet semleges a politikában


-A A+

Tőkés László szerint az egyház nem lehet semleges a közélet, a társadalom, a politika kérdéseiben.

Az európai parlamenti képviselő szombaton beszélt erről a szatmárnémeti Láncos templomban, azon a hálaadó istentiszteleten, amelyen a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tíz évvel ezelőtti bővített közgyűlésére emlékeztek. Az akkori közgyűlésnek "a romániai magyar nemzeti közösség önkormányzatának felállítására" tett javaslatát az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) zászlóbontásának tekintik.tokes

 Tőkés László, az EMNT elnöke, az egyházkerület korábbi püspöke úgy véli, hogy az egyháznak ma is felelőssége van a rá bízottak jövője iránt. "Ha az egyház szociális támogatást nyújt híveinek, miért ne nyújthatna erkölcsi, politikai támogatást is?" - fogalmazott prédikációjában.

 Tőkés László megemlítette, hogy a hálaadó istentiszteletet követő konferenciának azt a címet adták, Válaszd az életet, válaszd az autonómiát. A Nagyvárad melletti Püspökfürdőn végveszélybe került tündérrózsára utalva elmondta, úgy kell az autonómia az erdélyi magyarságnak, mint a termálvíz a tündérrózsának. Arra biztatta hallgatóságát, hogy ne féljen a korlátozott önrendelkezés követelésétől.

 Szászfalvi László KDNP-s országgyűlési képviselő, miniszteri biztos Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások minisztere és a magyar kormány köszöntését tolmácsolta. A politikus hangsúlyozta, hogy az EMNT annak idején nem valaki ellen, hanem valamiért jött létre. Úgy vélte, hogy az autonómia a magyar közösség megmaradásának, jövőjének a záloga.

 Ékes Ilona fideszes országgyűlési képviselő beszédében megemlítette, hogy minél autonómabb egy közösség, annál sikeresebb problémái megoldásában.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X