Megvédte a belügyminiszter a politikus orrcsontját eltörő rendőrt


-A A+

A Cristian Boureanut igazoltató rendőr párbeszédet szorgalmazott, a volt parlamenti képviselő viszont "úgy döntött, hogy megüti" - nyilatkozta Carmen Dan belügyminiszter kedden.

A tárcavezető hangsúlyozta, a politikus kezdeményezte az agressziót, nem a rendőr. „Hogy helyesen járt-e el a rendőr vagy sem, azt majd bizonyára eldöntik az ügyészek. A rendőr párbeszédet kezdeményezett Boureanuval, ez azonban lehetetlennel bizonyult, és a volt képviselő úgy döntött, hogy megüti a rendőrt" – mondta a miniszter az Antena3 televíziónak arra utalva, hogy a volt képviselőnek az incidensben eltörött az orrcsontja.

Carmen Dan közlése szerint ellenőrizni fogják, hogy a politikust igazoltató közlekedési rendőr betartotta-e az előírásokat. „Belügyminiszterként én mindig védeni fogom a minisztérium alkalmazottait, akik az utcákon járőröznek, dolgoznak, és az állampolgárokat szolgálják" - tette hozzá a tárcavezető. 

Mint korábban írtuk, Boureanut előzetes letartóztatásba helyezték szombat reggel, miután egy nappal korábban egy közúti ellenőrzés során megfenyegette és bántalmazta az őt igazoltató járőröket. Az ittas politikust megbilincselve kísérték be a rendőrségre, ám kihallgatása közben rosszul lett, kórházi kezelésre szorult. Kiderült, hogy fejsérülései vannak és eltörött az orrcsontja. 








EZT OLVASTA MÁR?

X