Mikó Imre jogvédelmi szolgálatot indított az RMDSZ


-A A+

Mikó Imre jogvédelmi szolgálat beindítását jelentette be hétfőn Kelemen Hunor szövetségi elnök. Az RMDSZ sajtóirodájának hétfői közlése szerint a szolgálat által olyan romániai magyar természetes és jogi személyeknek, valamint intézményeknek kívánnak eligazítást és védelmet biztosítani, amelyeket nemzetiségi alapon ért hátrányos megkülönböztetés.

A közlemény idézi Kelemen Hunort, aki szerint az elmúlt több mint két évtizedben az RMDSZ számos kisebbségi vonatkozású jogot tudott kiharcolni, törvénybe foglalni. Ezek alkalmazása során azonban gyakorta fennakadások mutatkoznak. Az elnök elmondta, a Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálat célja a visszaélésekkel kapcsolatos információk összegyűjtése, az érintettek számára eligazítás és - a lehetőségek függvényében - jogorvoslat biztosítása.kelemen

A politikus kiemelte, az elmúlt időszakban a nemzeti szimbólumok használatának korlátozásáról, az anyanyelvű oktatáshoz való hozzáférés megakadályozásáról, a kétnyelvű táblák lefestéséről, vagy akár az állami intézményekben a kétnyelvűség mellőzéséről kaptak jelzéseket.

A közlemény szerint az ehhez hasonló visszaélésekkel az RMDSZ megyei és területi irodáihoz lehet fordulni. A kezdeményezés számos megyében ingyenes fogadóórákkal is kiegészül, ahol jogászok, ügyvédek, önkormányzati képviselők, politikusok várják az érdeklődőket.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X