Porcsalmi Bálint: az volt a stratégiánk, hogy keményen tárgyalunk – villáminterjú


-A A+

A hétfő este elindult, és kedden kibontakozó magyarellenes indulatok is szerepet játszhattak abban, hogy megszakadtak a tárgyalások a koalíciós pártokkal az RMDSZ által elfogadtatásra javasolt törvénytervezetekről. Porcsalmi Bálint ügyvezető elnököt kérdeztük.

Jelen volt az RMDSZ együttes frakcióülésén. Miért döntöttek úgy a képviselők és a szenátorok, hogy nem vesznek részt a bizalmatlansági indítványról szóló szerdai szavazáson?

A koalícióval folytatott tárgyalásokon hétfő estig sikerült előrelépni néhány, a magyarság számára fontos kérdésében. Ilyen a közigazgatási törvény anyanyelvhasználatot megkönnyítő módosítása, az oktatási törvény módosítása, március 15-e hivatalos ünneppé nyilvánítása, és ami a legfontosabb: kihoztuk a sötétségből a kisebbségi törvényt. Ez a jogszabály 12 éve porosodik a parlamentben, 2015-ben nyújtotta be a Tăriceanu-kormány. Hétfő este a PSD-ALDE-s kollégákkal együtt végigvettük ezeket a jogszabályokat. Voltak viták, természetesen, de senki nem vetette el elviekben a kéréseinket. Úgy tűnt, hogy előre tudunk lépni ezekben a kérdésekben. Éjszaka folyamán azonban beindult egy nacionalista hullám, egy magyarellenes uszítás. Azt feltételezem, hogy akár a PSD-n belüli nyomásnak is betudhatóan a hétfő este egyeztetett tervezeteket kedd reggel levették a napirendről és megszakadtak a tárgyalások a koalíciós pártok vezetőivel. Ilyen körülmények között döntöttük el azt, hogy nem veszünk részt a bizalmatlansági indítvány vitáján. Számunkra ez nem egy tragédia. Azt a stratégiát követtük, amelyről szombaton, a Szövetségi Állandó Tanács ülésén megállapodtunk: keményen kell tárgyalnunk.

Adtak-e valamilyen magyarázatot a PSD-ALDE vezetői arra, hogy lekerültek a parlament napirendjéről ezek a tervezetek?

Azt mondták, hogy ez most nem aktuális. Hallottam egy olyat is, hogy ezek a tervezetek nem voltak megfelelően előkészítve. Ezzel ellentmondanak a hétfő esti események, akkor a tárgyalásokon előreléptünk.

Nem képzelhető el, hogy a PSD-ALDE azért szakította meg a tárgyalásokat az RMDSZ-szel, mert időközben megerősítést nyert, hogy az RMDSZ szavazatai nélkül is sikeres lesz a bizalmatlansági indítvány?

Ez szerdán kiderül. De azért nem hinném, hogy keddre virradóra újraszámolták volna a számba jöhető szavazataikat.

Akkor fogalmazhatunk úgy, hogy a koalíciós pártok az ön által is említett nacionalista hullámtól riadtak meg és léptek vissza az RMDSZ-szel folytatott tárgyalásokról?

Ez nem tudom biztosan állítani. Úgy gondolom, hogy ennek is volt hatása. Nincsenek belső információim a PSD-ALDE döntésének mozgatórúgóiról.

Szerdán eldől a Grindeanu-kabinet sorsa. Milyen stratégiát követ az RMDSZ, ha bukik a kormány, és mi a forgatókönyv, ha a miniszterelnök a helyén marad?

Mi most a bizalmatlansági indítványról döntöttünk. Arról, hogy mit lépünk utána, az események függvényében, a későbbiekben döntünk. Új helyzet alakul ki, és ezzel kapcsolatban lesz egy álláspontunk.








EZT OLVASTA MÁR?

X