Csütörtökön elfogadják a román vállalatok nemzetközösségére vonatkozó programot


-A A+

Ilan Laufer, az üzleti környezetért, kereskedelemért és vállalkozásokért felelős miniszter azt nyilatkozta szerdán, hogy mindent elkövet annak érdekében, hogy a kormány csütörtöki ülésén elfogadja a román vállalatok nemzetköziesítésére vonatkozó programot. 

„Szerdán személyesen megyek el az igazságügyi minisztériumba, hogy az összes jóváhagyást megszerezzem, hogy a csütörtöki ülésen napirendre tűzzük ennek a programnak a jóváhagyását' - jelentette ki a miniszter egy kis- és középvállalkozói konferencián. Emlékeztetett: ezzel a programmal a román vállalatok 50 ezer lejes vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak azért, hogy termékeiket vagy szolgáltatásaikat külföldön népszerűsítésék. „A programban 10 százalékos önrésszel 50 ezer lejes vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak a vállalatok, amelyet egyebek mellett nemzetközi kiállításokon és vásárokon való részvételre, idegen nyelvű honlapok elkészítésére fordíthatnak” – mutatott rá Laufer. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X