A Bihar megyei EMNP tiltakozást tervez az erdélyi autópályáért


-A A+

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szeptember 9-től tiltakozást szervez az erdélyi autópályáért - jelentette be pénteken Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke.

„Tiltakozunk, mert az észak-erdélyi autópálya munkálatait ismét felfüggesztették, most azért, mert áthalad egy Natura 2000-es területen Almásfegyvernek közelében. Az ügynek az ad aktualitást, hogy a magyar fél éppen ezen a héten jelentette be, hogy elkezdték a Berettyóújfalut a határral összekötő autópálya építését, tehát a pálya 2020-ban gyakorlatilag itt lesz Nagyvárad bejáratánál” – nyilatkozta az Agerpresnek az EMNP vezető. Csomortányi szerint a felelősség az RMDSZ-t terheli, mert az almásfegyverneki tájék 2009-ben lett Natura 2000-es védett terület, amíg a környezetvédelmi tárcát Borbély László vezette. 

Az MPP egy kerékpártúrával akar tiltakozni a pályaépítés szüneteltetése ellen. „Elégedetlenek vagyunk azzal, ahogyan a bukaresti kormányok kezelték az erdélyi beruházások ügyét” – jelentette ki Csomortányi. 








EZT OLVASTA MÁR?

X