Hatályba lépett a túlzsúfolt börtönökben raboskodók büntetését lerövidítő törvény


-A A+

Kihirdette Klaus Johannis államfő a túlzsúfolt börtönökben raboskodó elítéltek büntetésének lerövidítéséről szóló törvényt pénteken, miután az alkotmánybíróság múlt héten elutasította a jogszabály ellen emelt ellenzéki óvást.

A jogszabály szerint minden elítéltnek harmincnaponként hat nappal rövidítik le a büntetését, ha olyan közös cellában raboskodik, ahol nem jut legalább négy négyzetméter egy rabra. Azoknak is lerövidítik a büntetését, akiket megfosztottak a természetes fénytől, a szabad levegőtől, a minimális higiéniai feltételektől, a WC-használat intimitásától, vagy akiket penészes, beázott, levegőtlen cellákban, rovarok és rágcsálók társaságában tartottak fogva.

A börtönöket két hónapon belül osztályozzák, a rabok négy hónapon belül tudják meg, hány napot írnak jóvá büntetésükből. A könnyítések nem vonatkoznak azokra, akiknek már kárpótlást ítélt meg emiatt az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB). A "szabadnapok" kiszámításánál az utóbbi öt évet számolják bele, mivel az EJEB 2012-ben hozta meg első, úgynevezett "pilótaítéletét" (az azonos témájú ügyeket egységesítő modellértékű döntését) Románia ellen a börtönökben uralkodó embertelen körülmények miatt.

A Dacian Cioloș vezette szakértői kormány tavaly kidolgozott tervezetében még csak a helyszűke szerepelt a büntetés lerövidítésének indokaként, amelyre háromnapos jóváírást adtak volna havonként. Ezt a képviselőház jogi bizottságában duplázták meg és terjesztették ki a "nem megfelelő körülményekre". A bizottság javaslatára növelték a büntetésből elengedett napok számát azoknál az elítélteknél is, akik valamilyen munkát végeznek.

Áprilisban az EJEB felszólította Romániát, hogy fél éven belül dolgozzon ki ütemtervet a börtönök túlzsúfoltságának enyhítésére, a büntetés-végrehajtási intézményekben uralkodó körülmények ugyanis sértik az Emberi Jogok Európai Egyezményének a kínzás és megalázó büntetés tilalmáról szóló cikkelyét. A román börtönökből nyolcezer elítéltet kellene szabadon bocsátani a több mint 27 ezerből ahhoz, hogy minden rabra jusson legalább négy négyzetméternyi hely.

Eddig több mint ötszáz panaszosnak ítélt meg az EJEB kártérítést, amiért embertelen körülmények között kellett raboskodnia Romániában.








EZT OLVASTA MÁR?

X