Honatyák jogállása: mégsem enged a parlament Băsescunak?


-A A+

Bár a parlament illetékes szakbizottsága szerdán elvégezte az államfő által kért korrekciókat a honatyák jogállását szabályozó törvényen, csütörtökön a két ház együttes ülésének plénumában mégsem fogadták el a módosított jogszabályt.

Az ülést félbe kellett szakítani, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői bejelentették: a javasolt formában nem szavazzák meg a törvényt. Ennek magyarázata, hogy az államfő által kifogásolt előírást egy liberális képviselő, Tudor Chiuariu javasolta a jogszabály korábbi módosításakor.ch

E szerint ha az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) tisztséghalmozásból származó vagy érdekbeli összeférhetetlenséget állapít egy honatya esetében, az illető csak jogerős bírósági döntés alapján veszíthette el a mandátumát. Így ha az érintett nem óvta meg a bíróságon az ANI határozatát, nem kellett megválnia parlamenti megbízatásától. A szakbizottság szerdán ezt úgy módosította, hogy az érintett elveszíti mandátumát, ha 15 napon belül nem fellebbez a határozat ellen.

Victor Ponta csütörtökön elégedetlenségét fejezte ki a törvény elfogadásának elhalasztása miatt. Szerinte a jogszabály megszavazásával el lehetett volna kerülni a „honatyák nem létező privilégiumairól” szóló spekulációkat.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X