Kelemen: a székely zászlót márpedig ki fogjuk tűzni


-A A+

„A székely zászlók kitűzését nem lehet paranccsal megtiltani, közösségünk szimbólumait eddig is használtuk, és ezentúl is használni fogjuk” – jelentette ki pénteki kolozsvári sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor.

Az RMDSZ szövetségi elnöke leszögezte: a nemzeti kisebbségeknek és a helyi közösségeknek joguk és törvény adta lehetőségük van használni a saját jelképeiket, ez sem a román állam, sem az román állampolgárok érdekeit nem sérti. „Ezt a törvény sem tiltja” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a román politikusok és a sajtó egy része szándékosan összekeveri a székely zászló használatát az idegen országok jelképeinek használatával.hunor

Megemlítette: Romániában eddig nem keltett megütközést, hogy a Kolozs megyei tordai városházán, vagy a moldvai Neamt várán helyi jelképeket megjelenítő zászlók lobognak.

Kelemen úgy fogalmazott: nyugalomra int mindenkit. Szerinte a történteket mindkét ország politikusai túlreagálták. „Mesterségesen duzzasztották fel a székelyzászlós konfliktust, pedig sem Magyarországnak, sem Romániának nem érdeke a feszültségek kiélezése” – szögezte le. Újságírói kérdésre válaszolva hozzátette: a bukaresti magyar nagykövet megnyilatkozásait sem tartotta szerencsésnek.

A politikus üdvözölte a magyar és a román külügyminiszter csütörtöki tárgyalásait és azt, hogy az egyeztetéseket tavasszal személyes találkozó is követi majd Bukarestben. „Ha van nézeteltérés, akkor ezt nem nyilatkozatokkal, hanem intézményes keretek között, párbeszéd útján kell rendezni” – jelentette ki.

Románia tervezett közigazgatási átszervezéssel kapcsolatban Kelmen Hunor közölte, az RMDSZ 12-13 régiós szerkezetet javasol, és hamarosan nyilvánosan is bemutatja terveit. Nyomatékosította, hogy az átszervezésnek mindenképpen a polgárok érdekeit kell szolgálnia. A tervezett alkotmánymódosítással kapcsolatban elmondta, az RMDSZ nem kifogásolja Románia egységes jellegét, de mindvégig a nemzetállami önmeghatározás ellen fog érvelni. Azt is hozzátette, kevés esélyét látja annak, hogy a román többség lemond a nemzetállami önmeghatározásról.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X