Soltész Miklós: az ellenséget nem a magyarokban kell keresni


-A A+

Kölcsönös odafigyelésre, az együttműködés, valamint a román–magyar államközi kapcsolatok szlovák és szerb mintára történő megerősítésére kérte a román felet Soltész Miklós magyarországi államtitkár csütörtök délután Csíkszeredában.

 A Magyarország terültén élő nemzeti kisebbségeknek, köztük a román nemzetiségű közösségnek folyósított állami támogatásokról tartott sajtótájékoztatót az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. Soltész Miklós az erdélyi magyar történelmi egyházaknak nemrégiben odaítélt kormánypénzekről, valamint a jövő tavasszal esedékes magyarországi választásokra való regisztrációval kapcsolatban is tájékoztatta a sajtót.

Egyházakat támogatnak

„A baloldali kormány elhibázott politikája utána a magyar jobboldal eddigi hét és fél éves kormányzása alatt számtalan alkalommal támogatta a külhoni magyar közösségeket. Templomok, közösségi házak százai újultak meg az utóbbi években. Az országgyűlés augusztus 14-i kormányhatározata értelmében három újabb támogatást ítél oda két református és egy katolikus erdélyi parókiának” – jelentette be az államtitkár.

A sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utcai református templom építésének befejezésére 126 millió forintot, a kerelőszentpáli református templom és közösségi ház felújítására 82 millió forintot, míg a kézdivásárhelyi Boldog Özséb katolikus templom felújítására 140 millió forintot juttatnak. Soltész Miklós kifejtette: azért tartják fontosnak a történelmi egyházak támogatását Erdélyben, mert munkájuknak köszönhetően nemcsak hitbeli, hanem identitásmegőrző munkát is végeznek.

Kölcsönös tiszteletet!

Az államtitkár a Magyarországon élő mintegy 20-30 ezer fős román közösségnek nyújtott magyar állami támogatásokról is beszámolt. Szavai szerint a magyar kormány úgy tekint a terültén élő nemzeti kisebbségekre, mint olyan állampolgárok, akik az országot erősítik. Külön odafigyelnek arra, hogy anyaországukkal való kapcsolatukat erősíthessék. Az elmúlt években 11 román önkormányzati fenntartású tanintézmény 280 millió forintot kapott, valamint 14 magyar kormány által fenntartott iskolát és óvodát újítottak fel, ezzel körülbelül 2000 román diák tanulási körülményein javítottak.

„A magyar kormány soha nem azt nézte, hogy ezekbe az intézményekbe románok járnak. Ennek fényében meg kell említenünk a Marosvásárhelyi Katolikus Gimnázium ügyét, mert úgy látszik, vannak, akik nem értik meg, hogy a jó együttélés kulcsa egymás megértése. Hála Istennek, a bíróság most az iskolának adott igazat” – mutatott rá Soltész Miklós.

Hozzátette, hogy az egyesülés 100 éves évfordulójára készülő, a jövőbe tekintő Romániában csak úgy jövőt tervezni, ha a kisebbségeket méltó módon kezelik. „Az ellenséget nem a magyarokban kell keresni, hanem a Dél-Keletről érkező kultúrákban, amelyek nem válogatnak az ortodoxok és katolikusok, protestánsok között” – jelentette ki.

Az államtitkár megemlítette továbbá, hogy az utóbbi években példásan jó kapcsolat alakult ki Magyarország és Szlovákia, valamint Magyarország és Szerbia között. Mint mondta, reményeik szerint Romániával is hasonlóan gyümölcsöző együttműködés indul el.

Regisztrációra biztatnak

„Ha egy ország erős akar lenni, oda-vissza szükség van a határokon átívelő segítségre. A magyar kormány a külhoni magyarokra is számít, hiszen az állampolgárság jogokkal és felelősséggel jár. A választáson való részvétel pedig felelősség, amellyel a nemzetet erősítik” – hangsúlyozta Soltész Miklós.

Farkas Balázs konzul, ideiglenes ügyvivő elmondta, hogy a választási regisztrációval kapcsolatban sokan bizonytalanok: ha valaki már szavazott, és az adatai (lakhelye, neve) nem változtak, azoknak nem kell újra regisztrálniuk. Mindenki másnak azonban igen. Felhívta a figyelmet, hogy bárki bizalommal fordulhat a konzulátushoz további információkért.








EZT OLVASTA MÁR?

X