A parlament elé hívná Mihai Tudose miniszterelnököt a PNL


-A A+

A legközelebbi kormány órája keretében a parlament elé hívná Mihai Tudose miniszterelnököt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) - közölte hétfőn Ludovic Orban. 

A pártelnök hangsúlyozta, a kormányfőtől az általa és a kabinet más tagjai által bejelentett gazdasági, adó- és pénzügyi intézkedésekről várnak magyarázatot. 

Orban a PNL országos végrehajtó bizottságának ülését követően közölte még, hogy az általa vezetett alakulat vizsgálóbizottság létrehozását fogja kezdeményezni a belügyminisztériumi nyugdíjazások és újraalkalmazások ügyében. „Úgy látom, hogy a rendőrség teljesen alá van rendelve a Dragnea megyéjéből származó iskolai titkárnőnek, akinek a neve Carmen Dan. Mi figyeljük őt, már követeltük a lemondását, most pedig vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezzük a Carmen Dan által elrendelt belügyminisztériumi nyugdíjazások és újraalkalmazások ügyében” – mutatott rá Orban . 

A liberális pártelnök hangsúlyozta, „valós veszély” fenyegeti a romániai demokráciát. „Jelen pillanatban az államelnöki hivatalon és az ügyészségeken kívül szinte nincs olyan állami intézmény, amely ne a PSD ellenőrzése alatt állna” – mondta, hozzátéve, hogy még a nép ügyvédje, Victor Ciorbea is „PSD-tagként viselkedik”.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X