Katolikus gimnázium ügye: megszólalt az elnöki hivatal


-A A+

Az elnöki hivatal folyamatosan kapcsolatban állt a marosvásárhelyi katolikus gimnázium helyzete miatti román-magyar diplomáciai konfliktusban érintett intézményekkel – közölte csütörtökön Klaus Johannis államfő szóvivője.

Mădălina Dobrovolschi elmondta, Románia elnökét folyamatosan tájékoztatta a Külügyminisztérium az ügy fejleményeiről. „Az állam intézményei reagáltak, a Külügyminisztérium nagyon világosan kifejtette álláspontját ebben az ügyben” – mondta a szóvivő, értésre adva, hogy Klaus Johannis egyetért a külügy közleményében foglaltakkal.

Az állásfoglalás szerint Romániában nem sérülnek a magyar kisebbség vagy a római katolikus közösség oktatási jogai, a marosvásárhelyi magyar katolikus gimnázium ügyében született magyar kormányzati állásfoglalást ezért a magyarországi választási kampány megnyilvánulásának tekintik. A bukaresti külügy szerdai közleményében arra reagált, hogy a marosvásárhelyi iskolaügy miatt szerdán Budapesten berendelték a Külgazdasági és Külügyminisztériumba Románia magyarországi nagykövetét.








EZT OLVASTA MÁR?

X