Európai kapcsolatait is kockára tenné Dragnea a családdal kapcsolatos népszavazásért


-A A+

Legkésőbb november elején sor kerül a család alkotmányos meghatározásának módosításáról szóló referendumra - nyilatkozta péntek este a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea. 

„A következő lépés az lesz, hogy kijelölik a szenátusban az alkotmánymódosító törvénnyel kapcsolatos végső szavazás időpontját, ezt követően pedig megszervezzük a referendumot, azt hiszem, október végén vagy november elején. De nem később, mert szeretném, ha minél többen elmennénk szavazni, függetlenül attól, hogyan voksolunk” - mondta Dragnea egy besztercei nyilatkozatában.
A szociáldemokrata pártelnök hozzátette, meggyőződése, hogy e népszavazás miatt nem lesz „túl sok” barátja Európában, még a szocialista pártok köreiben sem, ez a téma azonban számára „nem képezheti alku tárgyát, a kockázatok ellenére sem”. 

„Legalább ebben a témában legyen jogunk állást foglalni, egy olyan témában, amely a hitvallásunkkal, az életünkkel áll kapcsolatban. Hátha legalább ezt megengedik nekünk” - fogalmazott.








EZT OLVASTA MÁR?

X