Kövesi a Belina-ügyről: Nem 2014-ből való, 2017 májusában kezdtük a kivizsgálást


-A A+

A Sevil Shhaideh miniszterelnök-helyettest és Rovana Plumb európai alapokért felelős tárca nélküli minisztert érintő Belina-üggyel kapcsolatban 2017 májusában kezdték a kivizsgálást, nem 2014-ben, ahogy azt állították egyesek - nyilatkozta Laura Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vezetője. 

"Nem 2014-es ügy, hanem 2017 májusában indítottuk a kivizsgálást. Szeptemberben vagyunk, tehát négy-öt hónap leforgása alatt megtettük az első ellenőrzéseket. Mi nem kezdhetünk kivizsgálásba sajtóhírek alapján, amikor arra utaló jelek bukkannak fel, hogy bűncselekmény történt. A tény, hogy megjelenik a sajtóban, hogy kiadtak egy kormányhatározatot, még nem jelenti feltétlenül azt, hogy ott biztos bűncselekmény történt. Amint megjelentek az első információk, hogy a DNA jogköréhez tartozó tetteket követtek el a kormányhatározattal kapcsolatban, akkor hivatalból eljárást indítottunk, és ez 2017 májusában történt. Tehát szó sincs arról, hogy 2014 óta tudunk erről, és azóta vár az ügy" - nyilatkozta Kövesi az Europa FM rádiónak. 

Arra a kérdésre, hogy a közbeszédben a kormány és a Szociáldemokrata Párt megsemmisítéséről beszélnek az ügy kapcsán, a DNA vezetője azt mondta: "Ilyesmi nem létezik". 

"Mi a törvényekben meghatározott hatáskörünknek megfelelően jártunk el. A DNA-nak a törvények szerint az a dolga, hogy kivizsgálja a magas szintű korrupciót. Mi kivizsgáltuk ezt a korrupciós tettet, hiszen felmerült a gyanú, amelyet most ellenőrzünk. Mi egy szűrő vagyunk, akik ellenőriznek, mielőtt bíróság elé kerül az ügy, hogy vannak-e vagy nincsenek bizonyítékok. Ha van bizonyíték, bíróság elé küldjük az ügyet, ha nincs, lezárjuk az ügyet. Ezért fizetik az ügyészeket, hogy nyomozzanak. Mi elvégeztük a munkánkat, egy feltételezett korrupciós ügyben nyomoztunk" - mondta Kövesi. 

A DNA főügyésze tagadta, hogy válogatnának a kivizsgálandó ügyek közül, hiszen a törvény szabályozza, hogy kit hallgathatnak le, vagy ki ellen indulhat kivizsgálás. 

A vádhatóság szerint törvénytelen módon utalták át a Dunán lévő Belina-sziget és a folyam Pavel-ága egy részének tulajdonjogát a Teleorman megyei tanácsnak, amely utólag egy kereskedelmi társaságnak adta bérbe a kérdéses területeket.








EZT OLVASTA MÁR?

X