Valer Marian a maszol.ro-nak: értékes politikus vagyok


-A A+

Egyelőre nem hatott a nacionalista retorikájáról elhíresült Valer Marian szociáldemokrata szenátorra Kelemen Hunor szövetségi elnök és Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője keddi találkozója.

Kelemen Hunor ezen a találkozón arra kérte a kormányfőt, fékezze meg Valer Marian nacionalista retorikáját, Ponta azonban mindeddig nem szólt rá ebben az ügyben a Szatmár megyei honatyára. A szenátor a maszol.ro-tól értesült az RMDSZ és a PSD vezetőjének tárgyalásairól.Valer-Marian

„Ha valóban téma voltam Kelemen Hunor és Victor Ponta találkozóján, akkor azt jelenti, hogy értékes politikus vagyok" – jelentette ki a maszol.ro-nak szerdán Marian, hozzátéve, a kormányfő mindeddig nem jelezte, hogy kifogásolná a nézeteit.

A politikustól szerettünk volna többet megtudni a nézeteiről, konkrétan a vasárnap bejelentett lojalitástörvényéről, ám elhárította a kérésünket azzal, hogy most éppen szenátusi ülésen van. Ígéretet tett azonban arra, hogy a nap folyamán interjút ad lapunknak arról, mi indokolja a jogszabály előterjesztését.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X