Ismét nekiment az igazságügyi reform tervezetének az amerikai nagykövet


-A A+

Az Amerikai Egyesült Államoknak vannak bizonyos fenntartásai az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvények tervezett módosításaival kapcsolatban. Félő, hogy visszafordítják Romániát a jogállamiság felé vezető úton – nyilatkozta csütörtökön az USA bukaresti nagykövete, Hans Klemm.

"Az Amerikai Egyesült Államok aggódik az igazságügyi minisztérium javaslatai miatt. Ezeket a fenntartásokat magánemberként is közöltem a miniszterrel, a kormány egyes tagjaival és nyilvánosság előtt is elmondtam, hivatalos nyilatkozatként" - mondta Hans Klemm, aki részt vett a Global SOF Europe szimpóziumon.

A nagykövet hangsúlyozta, hogy az igazságügyi törvényekre vonatkozó javaslatokat az országa nevében tette. "Hangsúlyozni szeretném, hogy az augusztus 29-i nyilatkozatomat nem az én nevemben, nem az USA bukaresti nagykövetségének nevében tettem, hanem az Amerikai Egyesült Államok álláspontját tolmácsoltam. Az USA kormánya nagyon komolyan vette az igazságügyi miniszter javaslatait, és mélységesen aggasztónak tartja ezeket" - mondta a diplomata.

Klemm megemlítette Románia előrelépéseit a jogállamiság felé, amelyek szerinte a térségben példaértékűvé tették az országot. "2004 óta jelentős lépéseket tettek egy független igazságszolgáltatási rendszer kialakítására és egy erős korrupcióellenes ügyészség működtetésére. Még lenne tennivaló az oktatási rendszerben, de a 2004 óta elkezdett megvalósítások során Románia példaértékű ország lett a térségben" - mutatott rá a nagykövet.

Klemm hangsúlyozta, az Amerikai Egyesült Államok aggódva figyeli, hogy Románia "visszafordulhat" azon az úton, amelyen elindult. "Azt szeretnénk, ha Románia abba az irányba menne, amelyet kiépített az elmúlt években. Nagyon aggódunk, hogy a miniszter javaslatai miatt visszafordul ezen az úton Románia" - mondta Hans Klemm nagykövet.








EZT OLVASTA MÁR?

X