Alkotmánybíróság: Kövesinek meg kell jelennie a parlamenti vizsgálóbizottság előtt


-A A+

Alkotmányos természetű jogi konfliktus állt elő a parlament és a legfőbb ügyészség között amiatt, hogy Laura Codruța Kövesi, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetője nem volt hajlandó a 2009-es elnökválasztás ügyében vizsgálódó parlamenti különbizottság elé járulni – állapította meg kedden az alkotmánybíróság.

Az alkotmányossági óvást a kétkamarás parlament házelnökei  – Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és Călin Popescu Tăriceanu, az ALDE elnöke – nyújtották be azt kifogásolva, hogy a vádhatóság egyik vezető tisztségviselője „rosszhiszeműen” viszonyul a parlamenthez. 

A parlament azoknak a sajtóinformációknak a kivizsgálása érdekében alakított különbizottságot, amelyek szerint egyes állami tisztségviselők törvénytelenül befolyásolni próbálták a 2009-es elnökválasztás kimenetelét, hogy újabb mandátumhoz juttassák Traian Basescu akkor hivatalban lévő államfőt.Fotó: radiocluj.ro

A testület egyebek mellett azt próbálta kideríteni, igaz-e, hogy a második forduló éjszakáján a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vezetői és Laura Codruța Kövesi és számos más tisztségviselő Gabriel Oprea akkori belügyminiszter lakásán találkoztak, és ha igen, akkor mi célból.

Az alkotmánybíróság egyöntetű szavazással megállapította, hogy nem létezik alkotmányos jellegű jogi konfliktus a parlament és a legfőbb ügyészség között amiatt, hogy a legfőbb ügyész nem indított fegyelmi eljárást a DNA főügyésze ellen amiatt, hogy nem jelent meg a parlamenti vizsgálóbizottság előtt és a legfőbb ügyészség elutasította a bizottság arra vonatkozó kérését, hogy egy nyomozati anyag másolatát elküldje a bizottságnak. 

A parlamenti bizottság több potenciális érintett kihallgatása után szeptemberben arra a következtetésre jutott, hogy 2009-ben az elnöki hivatal és a Boc-kormány átfogó, összehangolt akciótervvel választási csalást készített elő, így bűnszövetkezet létrehozásával, csalással, hatalmi visszaéléssel vádolható. A bizottság jelentését csak a szociálliberális kormánytöbbség támogatta, a jobbközép ellenzék kivonult a szavazásról.

Kövesit négyszer is hívták

A különbizottság az utóbbi hónapokban négyszer is beidézte Kövesit, de ő egyszer sem jelent meg a testület előtt, arra hivatkozva, hogy nem rendelkezik a vizsgálat tárgyát képező információkkal.

Az ellenzék szerint a DNA által bíróság elé állított koalíciós pártvezetők nem azt akarták nyolc év után bebizonyítani, hogy 2009-ben valójában – a PSD-ből azóta kizárt – Mircea Geoană volt pártelnök nyerte meg az elnökválasztást, hanem csak az érdekelte őket, hogy meghurcolhassák az azóta korrupcióellenes főügyésszé lett Kövesit, amiért a vádhatóság a politikai elit számos jeles képviselőjét juttatta rács mögé.

Bár a korrupcióellenes főügyész nyilvános meghallgatása nem történt meg, az alkotmánybíróság a parlamenti házelnököknek adott igazat. Az alkotmánybíróság szavazattöbbséggel hozott határozata szerint a parlament és vádhatóság között keletkezett alkotmányos konfliktus feloldásához Kövesinek meg kell jelennie a parlamenti vizsgálóbizottság előtt.








EZT OLVASTA MÁR?

X