Elfogadta a képviselőház a pártfinanszírozási törvény módosító tervezetét


-A A+

Döntő fórumként elfogadta szerdán a képviselőház a pártok finanszírozásáról szóló, 2006/334-es törvényt módosító tervezetet. 176 képviselő támogatta azt szavazatával, 96-an ellene voksoltak, 7 képviselő tartózkodott. 

A plénum jóváhagyta a jogi szakbizottság jelentésébe foglalt módosító javaslatokat, köztük azt is, amely szerint kiiktatják a jogszabályból a törvénytelen kampány-hozzájárulások elkobzását előíró cikkelyt. 

Ezentúl a politikai pártoknak nyújtott támogatás alsó küszöbét is megszabja a törvény. "A politikai pártoknak az állami költségvetésből évente kiutalt összeg nem lehet kisebb a bruttó hazai termék 0,01%-ánál, és nem haladhatja meg annak 0,04%-át" - állapítja meg a jogszabály. 

Ez előírja azt is, hogy a politikai pártok kötelesek minden év április 30-ig benyújtani az Állandó Választási Hatósághoz (AEP) az előző pénzügyi évben a tagsági díjakból befolyt bevételről szóló jelentést, valamint azoknak a tagoknak a listáját, akik a bruttó minimálbér tízszeresénél nagyobb összeget fizettek be a pártnak. 

Egy újabb módosítás értelmében a politikai pártok minden év április 30-ig kötelesek benyújtani az Állandó Választási Hatósághoz az előző évi bevételeikről és kiadásaikról szóló jelentést. 

Az elfogadott módosítások között szerepel az is, amely szigorúbb bírságokat helyez kilátásba azokra az esetekre, amikor az adományok összege meghaladja a törvény által előírt küszöböt. Ezek a kihágások 10.000-től 25.000 lejig terjedő bírsággal sújthatók a javaslat szerint. Amennyiben a törvény által megszabottakon kívül más forrásokból is finanszírozzák a pártot, 15.000-től 50.000 lejig terjedő bírságra számíthatnak (amennyiben a tett nem minősül bűncselekménynek), és 100.000-től 200.000 lejig terjedő bírság róható ki arra az alakulatra, amelyik a törvény által meghatározott határidőig nem használja fel pártszékház vásárlására az adományoként erre a célra kapott összegeket (amennyiben a tett nem minősül bűncselekménynek). 

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselői nem értettek egyet a módosításokkal. Lucian Daniel Stanciu-Viziteu USR-s képviselő bejelentette, hogy alkotmányossági kifogást nyújt be a jogszabály ellen. 

A szenátus előzőleg elfogadta a tervezetet, a képviselőház döntő fórum volt az ügyben. 








EZT OLVASTA MÁR?

X