Bihar megye: fizetés nélkül hagyták az önkormányzati alkalmazottakat a PNL-sek


-A A+

Szerda délelőttre rendkívüli, délutánra azonnali tanácsülést hívott össze Pásztor Sándor, a Bihar megyei tanács elnöke – az ülést mindkét alkalommal berekesztették, mert a Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakciójának tagjai távolmaradtak.

A délelőtti ülést a keddivel azonos napirenddel tartották volna, délutánra azonban csak a megyei önkormányzatnál és alárendelt intézményeinél dolgozók fizetéséről kellett volna dönteni, azonban erre sem volt lehetőség, így félő, hogy több ezren hiába várják majd október 7-én, pénteken a bérüket. Az ülésterembe a megyei tanács alkalmazottai is feljöttek, többen  „Mulţumim PNL” („Köszönjük” PNL) feliratú papírokat tartottak a kezükben.

Az ülés berekesztése után Pásztor Sándor elmondta, kivételt tett, mivel a prefektúra felszólítása ellenére sem tűzte napirendre az új tanácsos megválasztását délután, remélve, hogy a PNL-sek legalább a bérekről döntenek, azonban ők még ennek a két napirendi pontnak a megvitatására sem jöttek el. A tanácselnök a 2015-ös közigazgatási törvény megyei önkormányzati képviselők kötelességeire vonatkozó passzusait is idézte, majd pontosította: hetedik alkalommal sem sikerült a bérekről dönteni, mivel a PNL-sek vagy nem jelentek meg, vagy nem szavazták meg már a napirendet sem.

Ioan Mang alelnök (PSD) hozzátette, megvizsgálják, milyen törvényes lehetőségek vannak az igazolatlanul hiányzó tanácsosok megbüntetésére, miután idézte: az önkormányzati képviselőknek kötelező megjelenni az üléseken, és ha két alkalommal igazolatlanul hiányoznak, megbüntethetőek, a PNL-sek pedig harmadik alkalommal maradtak távol igazolatlanul.

Traian Bodea (ALDE) alelnök nyilvánosan felajánlotta havi ülésilletékét a tenkemocsári öregotthonnak, októbertől kezdve, mondván: ha a megyei tanácsnál politikai cirkusz folyik, nem tart igényt a pénzre, ő nem a cirkuszért, hanem dolgozni jött ide. A jövedelmet minden hónapban elviszi az öregotthonnak, ameddig a tanácsnál nem normalizálódik a helyzet.

Az ülés után az alkalmazottak is találgatták, hogy mi következik, többen a pert lehetőségét emlegették. Kiss Judit szakszervezeti vezető felvetette annak lehetőségét, hogy tanácselnöki rendelettel adják ki az augusztusival megegyező fizetéseket, illetve, hogy forduljon a tanács vezetősége a kormányhoz a helyzet megoldásáért. Elmondása szerint a fizetés elmaradása mintegy háromezer embert érint – családjaikkal együtt.








EZT OLVASTA MÁR?

X