Johannis: Románia továbbra is a NATO megbízható partnere marad


-A A+

Klaus Johannis államfő azt nyilatkozta hétfőn Bukarestben a NATO parlamenti közgyűlésén tartott felszólalásában, hogy Románia továbbra is a NATO megbízható partnere marad.

Kiemelte: Románia jelentősen hozzájárul a térség biztonságához azáltal, hogy 2017-től legalább tíz éven keresztül a nemzeti össztermék 2 százalékát védelmi kiadásokra fordítja, amelyből mintegy 40 százalék a haderőfejlesztési-tervet szolgálja.

Románia részt vállal a soknemzetiségű dandárban és hozzájárult ahhoz, hogy a Combined Joint Enhanced Training program keretében a szövetségesek szárazföldi, légi és tengeri csapatai az ország területén gyakorlatozzanak.

Johannis emlékeztetett: a román csapatok kiveszik részüket az afganisztáni Resolute Support és a KFOR missziókban. Úgy vélte: a NATO parlamenti közgyűlésének kiemelkedő szerepe van az észak-atlanti szövetség értékeinek megőrzésében, különösen most, amikor nemzetközi szinten számos biztonsági kihívással kell szembenézni.

Véleménye szerint a NATO nem keresi a konfliktust Oroszországgal és nem jelent fenyegetést rá, ám hangsúlyozta: távlati stratégiára van szükség, amelynek magába kell foglalnia egy erős védelmi pozícióból folytatott párbeszédet.

„A mi célunk a béke és nem a háború. Amint azt Varsóban megfogalmaztuk: a NATO nem keresi a konfliktust Oroszországgal és nem jelent fenyegetést rá, viszont egy hosszútávú, átfogó stratégia kialakítására van szükség, amelynek magába kell foglalnia egy erős védelmi pozícióból folytatott párbeszédet” - mondta Johannis.

A román államfő szerint, „minden korábbinál nagyobb” szükség van a NATO megerősítésére, és Románia minden tőle telhetőt megtesz ezért. „A NATO nem csak a kollektív védelemi akciói révén erős szövetség, hanem értékrendje miatt is. Biztonságunkat ezen értékek hatékony védelme szolgálja a legjobban” - szögezte le Johannis a NATO parlamenti közgyűlésén tartott beszédében.








EZT OLVASTA MÁR?

X