Nem hirdette ki a független katalán államot az elnök (percről percre)


-A A+

A kialakult feszültség csökkentésére szólított fel kedd esti beszédében a barcelonai parlament rendkívüli ülésén Carles Puigdemont. Az elnök nem hirdette ki a független katalán államot, a párbeszédes megoldást hangsúlyozta. A várva várt beszéd előzményeiről itt olvashat. Cikkünk folyamatosan frissül

08:55

A katalánok szabadsága európai ügy, az európai demokrácia ügye - így foglalt állást kedden a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), amely Székelyföld területi autonómiáját szorgalmazza.

Az SZNT közölte: a székelység sorsán keresztül megismerte az elnyomott közösségek kollektív élményét, és a legmélyebb együttérzését és szolidaritását kívánja kifejezni katalán barátainak. Az Izsák Balázs SZNT-elnök által jelzett dokumentum az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) alapokmányát idézi, melyben a világ népei hitet tesznek a népek önrendelkezése, valamint a nagy és a kis népek egyenjogúsága mellett. Megemlíti, hogy ezeknek az alapelveknek a tiszteletben tartásához az Európai Unió is hozzájárult alapszerződésében. 

02:33
A katalán elnök aláírta a felfüggesztett függetlenségi nyilatkozatot

Carles Puigdemont katalán elnök és a katalán parlament függetlenségpárti többségének képviselői aláírták kedd este Katalónia függetlenségi nyilatkozatát, de az elnök egyelőre felfüggesztette a nyilatkozat végrehajtását - tudatta a barcelonai vezetés szóvivője.

„Kinyilvánítjuk, hogy a Katalán Köztársaság független, szuverén, demokratikus és szociális jogállam" - áll a három függetlenségpárti párt képviselői által aláírt nyilatkozatban, amelyet azonban párbeszédre felszólítva egyelőre felfüggesztett a katalán elnök.

00:41
A spanyol kormány rendkívüli ülést tart szerdán

A spanyol kormány rendkívüli ülésen értékeli szerdán a katalán elnök parlamenti nyilatkozatát, és meghatározza a következő lépéseket - jelentette be a spanyol miniszterelnök-helyettes kedd este sajtótájékoztatón Madridban.

„Senki nem vonhat le következtetéseket egy olyan törvényből, amely nem létezik, és egy olyan népszavazásból, ami nem történt meg" - fogalmazott Soraya Sáenz de Santamaría, felidézve, hogy a katalán népszavazás végrehajtására vonatkozó törvényt a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette, ahogy magát a referendumot is. A politikus szerint a katalán kormány nem követheti az október 1-jei népszavazás eredményét, mert az illegális cselekmény volt, megtévesztő, és garanciák nélküli. „Demokraták között a párbeszéd a törvényen belül zajlik, tiszteletben tartva a játékszabályokat, és nem kedvük szerint alakítva őket" - fogalmazott, hozzátéve: ebben senki sem tarthat igényt közvetítésre anélkül, hogy visszatérne a törvényességhez és a demokráciához.

A spanyol miniszterelnök-helyettes Carles Puigdemont kedd esti parlamenti beszédét úgy értékelte: "egy olyan ember beszéde, aki nem tudja hol van, hova tart, és kivel akar menni".

Sáenz de Santmaría beszámolt arról is, hogy a spanyol kormányfő felvette a kapcsolatot a spanyol parlament legnagyobb pártjaival, mert "a lehető legnagyobb konszenzusra törekszik". A sajtótájékoztató előtt érkezett meg a kormányfő madridi hivatalába Pedro Sánchez, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) főtitkára.

Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök szerda délután a madridi parlamentben mond beszédet, amelyben a várakozások szerint reagál a katalán elnök nyilatkozatára.
 

22:37
Államcsíny és nacionalizmus az ellenzékiek szerint

Államcsíny és nacionalizmus az ellenzékiek szerint Ines Arrimadas, az elszakadást ellenző liberális középpárt Ciudadanos katalóniai vezetője felszólalásában élesen bírálta az elnököt és a függetlenedést. Szerinte "a nacionalizmus képviseli a megosztást", és Puigdemont nacionalista álláspontot képvisel, és szét akarja szakítani Spanyolországot és Európát, pedig az egység a haladást képviseli. A politikus államcsínyt is emlegetett felszólalásában.

22:20
Madrid visszautasítja a "hallgatólagos" függetlenedést

Az AFP értesülései szerint a katalán "hallgatólagos" függetlenedést visszautasítja Madrid, a spanyol kormány szóvivője erről beszélt. 

21:50
A pártok győzhették meg

Az Euronews szakértői szerint a katalán elnököt a pártok egyeztetésén győzhették meg arról, hogy a párbeszédet hangsúlyozza a függetlenség helyett. (ATV)

21:35
Nem mondanak le a függetlenségről

„Nem vagyunk őrültek, nem akarjuk áthágni a demokrácia szabályait, egyszerűen szavazni szerettünk volna” – mondta beszédében a katalán elnök. Egyetlen országot sem lehet kényszeríteni arra, hogy úgy működjön, ahogy ő nem szeretne. A népszavazás azt mutatja, hogy Katalónia megérdemli a függetlenség címét – jelentette ki.

A referendum után két nappal, ha az igenek száma több mint a nemek száma, a parlamentnek joga van kihirdetni a függetlenséget - fogalmazott. Ez egy történelmi folyamat. Kijelentette, Katalónia független állam szeretne lenni.

21:29
„A demokráciát kell követni”

„Nem fogunk minden pontban egyetérteni, de meg kell értenünk, hogy mindenben követnünk kell a demokráciát, és párbeszédre van szükségünk” - mondta beszédében Puigdemont. Beszélt az október 1-jei referendumról. „Miközben az utcán elharapózott az erőszak, megtámadtak védtelen állampolgárokat, sokan megsérültek. Ezt a fajta erőszakot a spanyol kormánynak köszönhetjük. Az volt a céljuk, hogy pánikot keltsenek” – jelentette ki.

21:19
Több ezren gyűltek össze a parlamentnél

A katalán parlament épülete egy parkban található, amelynek bejáratát kora reggel a hatóságok biztonsági okokból lezárták, hogy a tüntetőket távol tartsák az épülettől.

Odakint, a parkhoz vezető sétányon, az ülést megkezdése előtt már órákkal elkezdett gyülekezni a tömeg, akik óriási kivetítőkön követhetik figyelemmel a benti eseményeket. Többségében a függetlenséget támogatva vonultak utcára, de egy, a spanyol egységet támogató kisebb mozgalom szintén demonstrációt hirdetett ugyanoda.

21:12
Spanyolra váltott, hogy az egész ország értse

Carles Puigdemont kijelentette, hogy mandátumot kapott a függetlenség kinyilvánítására, de azt javasolja, várjanak “néhány hetet” a párbeszéd érdekében.  Beszéde közben a katalánról hirtelen spanyol nyelvre váltott át, hogy az ország egész lakossága értse azt, amit mond.

21:05
Puigdemont tárgyalásos megoldást szorgalmaz

Katalónia ügye európai ügy, ez kritikus és komoly pillanat, felelősséget kell vállalnunk azért, hogy kiküszöböljük és ne fokozzuk a feszültséget sem szavakkal, sem tettekkel – fogalmazott parlamenti beszédében az elnök. Elmondta: a népszavazás eredményét tiszteletben tartják, a következőkben azonban tárgyalásos megoldásra törekszik Spanyolországgal. 

Szélsőséges helyzetnek voltunk tanúi, az európai demokrácia történetében először történt meg, hogy egy szavazás rendőrségi erőszak közepette zajlott – jelentette ki Carles Puigdemont, aki szerint Katalóniát megalázták, amikor megpróbálta módosítani saját státusát az alkotmány tiszteletben tartása mellett.

 










EZT OLVASTA MÁR?

X