Már cáfolják Szatmáron Valer Marian kijelentéseit


-A A+

Cáfolja a valóság Valer Marian szociáldemokrata szenátornak azt a maszol.ro-nak adott interjúban elhangzó kijelentését, miszerint a szociálliberális megyevezetés valamennyi magyar igazgatót a helyén hagyott. Leitner Jánost, az Apaserv igazgatóját tíz napja menesztették, miután többször közölték vele, hogy a víszszolgáltató vállalat jövőjét nélküle képzelik el.trans

Szerdán Molnár Csabának, a Transurban közszállítási vállalat igazgatójának is mennie kellett. „Nem mondhatnám, hogy kilöktek, csak addig maceráltak, míg beleegyeztem, hogy úgymond közös megegyezéssel megsemmisítsék igazgatói kinevezésemet, ami egyébként csak a jövő év májusáig volt érvényes’”- nyilatkozta csütörtök délután a maszol.ro-nak Molnár, aki ugyanakkor felháborodottan szerzett tudomást arról, hogy Valer Marian szerint igazgatói mandátuma idején elbocsátotta volna a román alkalmazottakat.

A szenátor lapunkak úgy fogalmazott: Molnár "kirúgta szinte az összes román alkalmazottat, és még a vegyes házasságúakban élőket sem kímélte".

„El tudja ma valaki ép ésszel képzelni, hogy egy magyar igazgató minden románt kitegyen egy olyan cégtől, amely ráadásul nem is az övé, hanem egy román többségű város önkormányzatáé? A valóságban az történt, hogy felsőbb utasításra 2010-ben csökkenteni kellett az adminisztrációban dolgozók, ha úgy tetszik az irodisták létszámát, mivel a 16 főnyi személyzetből csak 5 volt magyar, kénytelenek voltunk a románokból is leépíteni. Ennyi a történet és nem több!” – szögezte le Molnár Csaba.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X