Hivatalos: három miniszter lemond, átalakul a Tudose-kormány (percről percre)


-A A+

A Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága csütörtökön jóváhagyta Mihai Tudose miniszterelnök kormányátalakítási szándékát. Elfogadták három miniszter – Sevil Shhaideh, Rovana Plumb és Răzvan Cuc – lemondását, pénteken a megüresedett tisztségek várományosairól döntenek. Az ülés nem volt feszültségmentes, mert a PSD korábban mellszélességgel kiállt a korrupciógyanúba keveredett miniszterek mellett. Cikkünk folyamatosan frissült.

00:11
Tudose: ez nem háború volt, nincs győztes

Mihai Tudose arról beszélt, hogy semmit semmi kifogásolt Sevil Shhaideh és Rovana Plumb munkájában. Sőt a fejlesztési miniszterrel annyira elégedett, hogy a lemondása után egy új tisztséget szán neki a kormányapparátus alsóbb szintjein. „Bármikor távozom magam is, ha a párt ezt kéri. Ez nem háború volt, nincsenek nyertesek" – jelentette ki.

00:00
A PSD-elnök az ülésen felajánlotta a lemondását

Liviu Dragnea arról is beszámolt, hogy a végrehajtó bizottság ülésén felajánlotta a lemondását, de nem érzett erre irányuló nyomást. "Én bármikor lemondok, ha a párt ezt kéri" – jelentette ki.

23:51
Dragnea: a miniszterek nem bírták a „pokoli nyomást”

A végrehajtó bizottság maratoni ülésének végén tartott sajtótájékoztatón Liviu Dragnea PSD-elnök megerősítette: három új minisztere lesz a Tudose-kormánynak. Szavai szerint Sevil Shhaideh és Rovana Plumb azért mondanak le, mert sem ők, sem a családjaik nem bírják a rájuk nehezedő "pokoli nyomást". A harmadik távozó minisztert, Răzvan Cucot „rendkívüli képességű fiatalembernek" nevezte.

A politikus közölte, jó a véleménye a miniszterelnökről, és elismerte, hogy "rosszul kommunikált" az elmúlt időszakban. "De nehogy azt higyje bármelyik intézmény, hogy megszabhatja a PSD-nek, miként kormányozzon" – jelentette ki, vélhetően a korrupcióellenes ügyészségre utalva.

23:40
Hivatalos: elfogadták három miniszter lemondását

„Mindegyikünk a támogatásáról biztosította a távozni készülő három minisztert, de a lemondás egyoldalú döntés, nem kényszeríthetjük rájuk az akaratunkat" – nyilatkozta a sajtónak a PSD Beszterce-Naszód megyei elnöke. Radul Moldovan hozzátette, a PSD végrehajtó bizottsága pénteken újabb ülést tart, amelyen a megüresedett három tárcavezetői tisztség várományosairól döntenek. (HotNews.ro)

22:30
A PSD vezetősége nem fogadta el a négy miniszter lemondását

Az ülésről kiszivárgott információk szerint a PSD vezető testülete nem fogadta el a négy miniszter lemondását. A párt több helyi vezetője felszólalt, és amellett állt ki, hogy a tárcavezetők – a miniszterelnök akarata ellenére – őrizzék meg tisztségüket. Az ügyben még nem volt szavazás, jelenleg szünetet tartanak. Mihai Tudose reakciója még nem ismert. (hotnews.ro)

21:20
Közös sajtótájékoztatóra készül Dragnea és Tudose

Mihai Tudose kormányfő és Liviu Dragnea PSD-elnök az ülés végén közös sajtótájékoztatón készül majd beszámolni a döntésekről. Megfigyelők szerint ez annak a jele, hogy sikerült kompromisszumra jutniuk. Az ülésteremből több alkalommal is hangos taps szűrődött ki. (stiripesurse.ro)

20:19
Egy negyedik miniszter is bejelentette a lemondását

A PSD vezetőségi ülésén bejelentette a lemondását Ilan Laufer üzleti környezetért és kereskedelemért felelős miniszter is. A párt Országos Végrehajtó Bizottsága szavazni is fog arról, hogy elfogadják-e a négy tárcavezető önkéntes távozását a kormányból. (Digi24)

20:09
Sajtóértesülés: bejelentette lemondását három miniszter

A PSD vezetőségi üléséről kiszivárgott információk szerint Mihai Tudose kormányfő kérésére bejelentette a lemondását három miniszter: Sevil Shhaideh fejlesztési, Rovana Plumb európai alapokért felelős és Răzvan Cuc szállítási tárcavezető. (stiripesurse.ro)

19:31
Mihai Tudose lemondással fenyegetőzött

Mihai Tudose az ülésen lemondással fenyegetőzött, ha a PSD nem fogadja el az általa javasolt minisztercseréket. Szavai szerint akármilyen jó gazdasági intézedéseket is hoz a kormány, a korruptgyanús tagjai nagyon sokat rontanak a megítélésén. "A nemzetközi reakciókat is mindannyian ismeritek, ne bújjunk az ujjunk mögé" – jelentette ki a miniszterelnök. (stiripesurse.ro)

18:44
Plumb megy, Shhaideh marad?

A bukaresti sajtó értesülései szerint Liviu Dragnea ragaszkodik ahhoz, hogy Sevil Shhaideh kormányfőhelyettes tisztségben maradjon, de azt elfogadja, hogy Rovana Plumb európai alapokért felelős minisztert leváltsák. Mindkét tárcavezető ellen bűnvádi eljárást kezdeményezett a DNA az úgynevezett Belina-ügyben, de Rovana Plumb ügyében csak a parlament engedélyével vizsgálódhatnak az ügyészek. Nem tudni még, hogy a miniszterelnök elfogadja-e ezt a kompromisszumot. (stiripesurse.ro)

18:26
Dragnea békéltető beszédet mond

A PSD elnöke, Liviu Dragnea beszédében elismerte, hogy robbanásig feszült a helyzet a pártban. Elismerte azt is, hogy részben az ő hibájából történt így. Támogatásáról biztosította a miniszterelnököt, akire szerinte "egy gyanakvási és bizalmatlansági spirál" miatt rendkívüli teher nehezedett. "Harmadszor már nem járulok Johannis elé" – jelentette ki Dragnea arra utalva, hogy nem tartja megoldásnak sem a miniszterelnök lemondását, sem a kormány megbuktatását. (stiripesurse.ro)

18:03
Tudose lemond, ha a párt kéri ezt tőle

Együtt érkezett a PSD Országos Végrehajtó Bizottságának (CExN) csütörtök délutáni ülésére Mihai Tudose kormányfő és Liviu Dragnea pártelnök. Arra a kérdésre, hogy milyen lesz a kormány a vezetőségi ülést követően, Dragnea azt felelte: 6,1 százalékos a gazdasági növekedés, és ennél nagyobb lesz. Mihai Tudosét arról kérdezték az újságírók, hogy szándékozik-e lemondani tisztségéről. A miniszterelnök azt felelte: "Akármikor lemondok, ha a párt kéri ezt tőlem." (Agerpres)

17:58

A PSD vezetőségi ülése előtt a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke Călin Popescu-Tăriceanu leszögezte: az ALDE továbbra is kiáll a korrupciógyanúba keveredett minisztere, Viorel Ilie mellett. „Semmiképpen sem fogadhatjuk el, hogy a DNA a maga kénye-kedve szerint alakítsa a kormányt” – jelentette ki a politikus, aki ellen egyébként szintén bűnvádi per van folyamatban.

17:42

Ha a jelenlegi kormány is megbukik, akkor "nagyon komolyan" el kellene gondolkodnia, hogy a PSD képes-e továbbra is kormányozni – jelentette ki csütörtökön az államfő. Klaus Johannis szerint egy kormánynak feddhetlen emberekből kell állnia, akiknek nincsenek ügyészségi problémáik.  Hozzátette, "nincs amit keresniük" az állami intézmények élén olyan személyeknek, akiknek meggyűlt a bajuk az igazságszolgáltatással.










EZT OLVASTA MÁR?

X