FRISSÍTVE - Nem engedélyezte a képviselőház a Rovana Plumb elleni bűnvádi eljárást


-A A+

FRISSÍTVE: Elutasította kedden a képviselőház a korrupcióellenes ügyészség (DNA) kérését, hogy bűnvádi eljárás indíthasson Rovana Plumb ellen. A titkos szavazás során 99 képviselő szavazott az eljárás beindítása mellett, 184-en ellenezték azt, és egy szavazat érvénytelen volt. 

Laura Codruţa Kövesi, a DNA főügyésze szeptember 22-én kérte a képviselőház hozzájárulását, hogy hivatali visszaélésben való bűnrészesség gyanújával bűnvádi eljárást indíthasson Rovana Plumb volt környezetvédelmi miniszter ellen az úgynevezett Belina-ügyben. 

Rovana Plumb és az ügyben szintén gyanúsítottként szereplő Sevil Shhaideh volt kormányfőhelyettes a miniszterelnök nyomására múlt héten lemondott kormánytagságáról, bár mindketten ártatlannak mondták magukat. Plumb szerint a DNA visszaél hatalmával, és politikai érdekből, a választói akarat felülírása céljával támadja a PSD tisztségviselőit. Úgy értékelte: nem csak az ő személyét, hanem pártját akarják megbélyegezni, a kormány tagjait megfélemlíteni.

Az ellenzék képviselői a titkos voksoláson szavazatukat látható módon leadva jelezték: nem értenek egyet azzal, hogy a parlament vegye át az igazságszolgáltatás szerepét, szerintük a képviselők bűnösségét vagy ártatlanságát csak a bíróság állapíthatja meg.

A vádhatóság szerint 2013-ban Shhaideh regionális fejlesztési államtitkár dolgozta ki azt a kormányhatározatot, amely a Teleorman megyei önkormányzat kezelésébe juttatott egy 45 hektáros horgászparadicsomot. Ennek rendszeres vendége a szenvedélyes horgászként ismert Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök, Teleorman megye volt önkormányzati elnöke. A Duna árterületén fekvő terület átadásához a DNA szerint törvényre és nem kormányhatározatra lett volna szükség.

 A DNA a 2013-ban környezetvédelmi miniszteri tisztséget betöltő Plumbot azzal gyanúsítja, hogy tudatosan terjesztett a tárcájához tartozó vízügyi hatóságot megkárosító törvénysértő határozattervezetet a kormány elé. Plumb a voksolás után úgy értékelte: képviselőtársai a hatalmi ágak szétválasztásának alkotmányos elvét védték meg, amikor szavazatukkal megerősítették, hogy egy kormányhatározat időszerűségét és indokoltságát nem vizsgálhatja az ügyészség. Az ügyről bővebben itt olvashat. 

Klaus Johannis államfő, valamint az Egyesült Államok és több európai uniós tagállam nagykövetsége rendszeresen bírálta a bukaresti parlamentet minden olyan esetben, amikor az megakadályozta a bűnvádi eljárás lefolytatását a korrupciógyanúba keveredett tagjai ellen, szerintük ugyanis ezzel a törvényhozók a jogállamiság érvényesülését, Románia schengeni csatlakozását hátráltatják.

FRISSÍTÉS: Dragnea nemmel szavazott

Liviu Dragnea, a képviselőház elnöke nem támogatta a DNA kérését, hogy bűnvádi eljárást indíthasson Rovana Plumb képviselő ellen. "Ellene szavaztam"  – nyilatkozta Dragnea, még mielőtt bejelentették volna a szavazás végeredményét. Ismeretes, hogy a román sajtó egy része és Victor Ponta volt kormányfő szerint a Belina-ügy szálai a Szociáldemokrata Párt (PPSD) elnökéhez vezetnek.








EZT OLVASTA MÁR?

X