Első fokon felmentették a vádak alól Vasile Blagát


-A A+

Első fokon felmentette a vádak alól a bukaresti törvényszék Vasile Blaga volt belügyminisztert és szenátusi elnököt, aki ellen befolyással való üzérkedés miatt emeltek vádat egy korrupciós ügyben. 

A törvényszék ugyanakkor feloldotta a Blaga vagyonára elrendelt zárlatot. Az ítélet nem jogerős, megfellebbezheti azt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA).

A per utolsó, október 20-án tartott tárgyalásán Vasile Blaga ártatlannak vallotta magát, és kérte, hogy mentsék fel a vádak alól. A DNA ügyésze ezzel szemben börtönbüntetést kért, valamint 700 000 euró elkobzását.

Vasile Blaga ellen 2016. november 29-én emelt vádat a DNA, befolyással való üzérkedés miatt. A vádirat szerint Blaga 2011-ben és 2012-ben 700.000 eurót kapott egy cég képviselőjétől azért, hogy az akkor kormányon lévő Demokrata Liberális Párt (PDL) főtitkáraként közbenjárjon annak érdekében, hogy a szóban forgó cég megrendeléseket kapjon két állami vállalattól. 

Az ügyészek szerint Blaga 500 000 eurót vett át Gheorghe Ştefan, Piatra Neamţ volt polgármestere és 200 000 eurót egy másik közvetítő révén. A pénzt pártcélokra fordították - áll még a vádiratban. 








EZT OLVASTA MÁR?

X