Megütközést váltott ki a teremben ülők egy részében a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának amúgy is feszült hangulatú ülésén, amikor a tavaly létrehozott Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője, Szász Jenő az intézmény céljairól tartott beszámolójában a kisebb létszámú Kárpát-medencei magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának" lehetőségéről tett említést – tudta meg a maszol.ro.

Szász arról beszélt: kutatás tárgya lehet annak felmérése, nem jelent-e alternatívát az egyes magyar közösségek számára a helyben maradás ösztönzése helyett az „önkéntes területfeladás". Az intézményvezető nem részletezte a „kontrollált visszavonulás" és az „önkéntes területfeladás" lehetséges stratégiáját, de ennek lényege a már biztos beolvadásra ítélt kisebb Kárpát-medencei magyar közösségek, köztük az erdélyi szórvány irányított kitelepítése a jelenlegi lakhelyéről.

Szász Jenő szavai hallatán Márton Árpád RMDSZ-es képviselő kivonult a teremből. „Felháborított, amikor kontrollált visszavonulást emlegetett, és véleményem kifejezéseként elhagytam az ülést" – számolt be a maszol.ro-nak a háromszéki politikus.

Márton Árpád szerint Szász Jenő szavait úgy is lehet értelmezni, hogy Magyarország a szórványmagyarok áttelepítésével oldaná meg a demográfiai problémáit, de akár úgy is, hogy Erdélyen belül a Székelyföldre telepítenének szórvány közösségeket. „Az eredmény azonban ugyanaz. Mind a két irányút kitelepítés veszélyes az iskolák megszűnése miatt" – fogalmazott.

Szász beszédében az úgynevezett gyöngyhalászmódszert is emlegette, melynek lényege, a magyarságához jobban ragaszkodó, tehát „nemzetratégiailag értékes" emberek kitelepítése, ám ezt az elképzelést sem részletezte. „Az sem derült ki, hogyan történne a kitelepítés. Elméleti felvetés volt, remélem, hogy az is marad" – mondta a képviselő.

A politikus utóbb visszament a terembe, és reagált Szász Jenő felvetéseire. Emlékeztette az intézményvezetőt arra, hogy mintegy hatvan éve hasonló döntést hozott a Német Szövetségi Köztársaság, amelynek következményeként ma már alig egy-két német van a szász falvakban, pusztulásra ítélt templomaikat pedig átadták az ortodox egyháznak.

„Mi ezzel szemben műemléktemplomainkat restauráltuk, új templomokat építünk, és nem készülünk kontrollált visszavonulásra. Márton Áron püspök is Gyulafehérváron maradt a második bécsi döntés után" – magyarázta a maszol.ro-nak a képviselő. Szerinte Horvátországban, Szlovéniábna, ahol húszezer alatti a magyarság létszáma, tíz-tizenötezer ember távozása a magyar közösség megszűnését eredményezné. „Ez történne Erdély szórványközösségeivel is, mert ez történt a szász közösségekkel is, miközben Németország demográfiai problémái nem oldódtak meg az áttelepítésekkel" – magyarázta.

Márton elmondta, rajta kívül Szász szavaira csak „indirekt módon" reagáltak néhányan a teremből. „Még a Jobbik sem kapta fel a fejét, pedig ez nagyon ellentmond a revizionista felvetéseikkel" – tette hozzá.

A maszol.ro-nak hétfőn sikerült megszólaltatnia az ügyben Szász Jenőt is. A Nemzetstratégiai Kutatóintézetének álláspontját itt olvashatja.

A gondolat nem új

A határon túli szórványmagyarság áttelepítése nem új gondolat Magyarországon, amikor a demográfiai mutatók javítása kerül szóba. Harrach Gábor kisebbségkutató a Magyar Nemzetben évekkel ezelőtt megjelent írásában felidézi: először neves hazai demográfusok vetették fel egy komolyabb – milliós – létszámú tömeg behozatalának szükségességét, majd a Zrínyi Történelmi Egyesület kezdett aláírásgyűjtésbe a szórványmagyarság „megmentéséért”.

A kilencvenes években pártpolitikai szinten is felvetődött a gondolat: Csurka István, a MIÉP elnöke sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kezdeményezte a köztársasági elnöknél a szerinte végóráit élő szórványmagyarság Magyarországra való áttelepítését, különösen Erdélyből. A telepesek földet és fizetést kapnának. A körülbelül egymilliós szórványmagyarság elvileg elég lenne – legalábbis ideig-óráig – a demográfiai deficit pótlására, ám Harrach szerint áttelepítésük össznemzeti szinten olyan gyakorlati következményekkel járna, amelyekkel az efféle megoldásban gondolkodók nemigen számoltak.

Írásában a kisebbségkutató kifejtette: a szórványban élő magyarság döntő többsége történelmi nagyvárosainkban él. Érvei szerint a regionalizmus és a tudásközpontú társadalom korában azé a nemzeté vagy nemzetiségé lesz a valódi hatalom, amelyek a gazdasági, kulturális és tudományos élet centrumaiban, a nagyvárosokban – még ha a többségi nemzettel megosztva is – pozíciókat birtokol. A nagyvárosok magyarságának áttelepítése ezért a szakértő szerint az adott nemzetrészek lefejezését jelentené, ami előbb-utóbb a ma még tömbben élő magyarság szellemi, majd demográfiai elcsángósodásához, végső soron a többségi nemzetben történő felszívódásukhoz vezetne.

„Vajon érdekünk-e, hogy átadjunk a románoknak, szlovákoknak, szerbeknek olyan, ma már szórványterületnek számító, ám így is egyenként több tízezres magyarságot magába foglaló városokat, mint Kolozsvár, Kassa vagy Újvidék? Magyar színházakkal, iskolákkal, kiadókkal és operával együtt...De van egy másik, legalább ennyire nyomós érv, amellyel szintén nem számoltak a „magyarságimport” ötletgazdái. Nevezetesen az, hogy ha áttelepítenénk például az öt-nyolcszáz ezres erdélyi szórványt, a maradék magyarság romániai aránya olyan mértékben esne, hogy egyszer s mindenkorra búcsút mondhatnának a parlamenti érdekképviseleteknek. Természetesen ugyanez a veszély fenyegetné hasonló esetben a többi utódállamban élő magyarságot is” – írta tanulmányában Harrach Gábor.