Negatívan véleményezte az igazságügyi törvényeket módosító javaslatokat a CSM


-A A+

FRISSÍTVE: Negatívan véleményezte a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) csütörtökön az igazságügyi törvényeket módosító javaslatokról, amelyeket a képviselőház küldött át a testületnek. 

A CSM plénuma a bírák és ügyészek jogállására vonatkozó 2004/303-as, az igazságszolgáltatás megszervezését szabályozó 2004/304-es és a CSM-vel kapcsolatos 2004/317-es törvényt módosító tervezeteket vette górcső alá. A testület tájékoztatása szerint
 tizenegyen szavaztak a jogszabály-tervezet ellen, heten támogatták. Az indoklást közölni fogják a képviselőházzal, és a CSM hivatalos honlapján is nyilvánosságra hozzák - teszi hozzá a közlemény. 

A CSM ülése után Augustin Lazăr legfőbb ügyész elmondta, elrugaszkodottnak tartja azt a javaslatot, hogy külön ügyészségi részleg vizsgálja a bírák és ügyészek által elkövetett bűncselekményeket.

A legfőbb ügyész leszögezte: ebben az évben mindössze nyolc bíró vagy ügyész ellen emeltek vádat, és az elmúlt években sem emelkedett számuk 16 fölé. "Ezért létrehozni egy húsz ügyészből álló igazgatóságot, ez nem realista elképzelés” - tette hozzá Augustin Lazăr.








EZT OLVASTA MÁR?

X