Traian Băsescu Facebookon osztotta ki Vasile Blagáékat


-A A+

„A 2012-es decemberi parlamenti választások után megszűnt a párbeszéd köztem és a Demokrata Liberális Párt vezetői között, és nem is lesz dialógus közöttünk mindaddig, amíg a PDL élén a jelenlegi vezetők állnak” – üzente hétfőn este Facebook-bejegyezésben támogatóinak Traian Băsescu.base-bmp

Az államfő Vasile Blaga pártelnöknek arra a vádjára reagált, hogy beleszólt a tisztújító kongresszus előtt álló alakulat belharcaiba. Azzal védekezett: joga van véleményt nyilvánítani a PDL helyzetéről, mert az ellenzéki pártéval azonos a szavazótábora.

Băsescu azt írja: korábban nem támadta sem a PDL-t, sem a vezetőit, csupán arra hívta fel a figyelmet, hogy őszintén meg kell vitatni a párt választási kudarcainak okait. „Az következő időszakban továbbra is véleményt nyilvánítok erről, akkor is, ha ez a párt egyes vezetőinek nem tetszik” – fogalmaz az államfő.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X