Védelmi miniszter: 2020-ban lesz működőképes a Patriot rakétarendszer


-A A+

2020-ra lesz működőképes az első Patriot föld-levegő rakétarendszer, amelyet már ebben az évben megvásárolnak a tervezett hétből - mondta Mihai Fifor védelmi miniszter hétfőn, a szenátus védelmi szakbizottságának ülésén.

A tárcavezető kijelentette: az USA kormányától megkapták a hét Patriot rakétarendszer és a hozzátartozó felszerelések megvásárlását jóváhagyó levelet. "A román hadsereg számára ez jelenti az első lépést, ebben az évben már beszerezzük az első rakétarendszert a hétből. A rendszer 2020-ban lesz működőképes” - mondta Fifor.

A bizottsági ülésen jelen lévő Nicolae Ciucă vezérkari főnök kifejtette: a rakétarendszer hosszútávú légvédelmi stratégia megtervezését teszi lehetővé azáltal, hogy a rendszer hardver és szoftver része frissíthető.  A felsőház védelmi bizottsága hétfői ülésén ellenszavazat nélkül pozitív véleményezést adott a hét Patriot légvédelmi rakétarendszer megvásárlására vonatkozó törvénytervezetre.

A kormány november 8-i ülésén fogadta el az első Patriot rakétarendszer beszerzésére vonatkozó tervezetet, arra hivatkozva, hogy a román haderőt a legrövidebb időn belül el kell látni nagy hatósugarú, modern föld-levegő rakétarendszerekkel, amelyek ellenőrzési és vezérlési szempontból összeegyeztethetőek más NATO országok hasonló egységeivel azért, hogy „közép- és hosszútávú feladatait el tudja látni”.

A légi erőknek 4, a szárazföldi erőknek pedig 3 Patriot rakétarendszert szándékozik vásárolni az állam a megfelelő felszerelésekkel együtt, összesen 4,62 milliárd dollár értékben (áfával).

A védelmi bizottság ülésén Mihai Fifor védelmi miniszter, valamint Teodor Meleşcanu külügyminiszter és Nicolae Ciucă vezérkari főnök is részt vett.








EZT OLVASTA MÁR?

X