Sajátosan értelmezte a vasárnapi tüntetéseket a miniszterelnök


-A A+

A kormánynak folytatnia kell a tervezett intézkedések gyakorlatba ültetését, Ionuţ Mişa pénzügyminiszternek azonban gyakoribb és jobb magyarázatokkal kell szolgálnia ezekről – vélekedett hétfőn Mihai Tudose miniszterelnök, amikor a vasárnapi tüntetésekről kérdezte a sajtó

"Én azt értettem az utcai tüntetésekből (...), hogy nekünk folytatnunk kell. Beszéltem a pénzügyminiszterrel, kértem, magyarázza el jobban és gyakrabban, hogy sem a versenyszférában, sem az állami szektorban nem fognak csökkenni a bérek, kivéve néhány esetet - azokét a közalkalmazottakét, akiknek nagyon nagy a fizetésük. (...) Szükség van egy kis társadalmi igazságszolgáltatásra, mert az nem helyénvaló, hogy egy közalkalmazottnak háromszor akkora bére legyen, mint az államfőnek" – fogalmazott Tudose.

A miniszterelnök ugyanakkor újságírói kérdésre válaszolva cáfolta, hogy kormányátalakítást terveznének, majd hozzátette, januárban készülnek kielemezni a kabinet tevékenységét








EZT OLVASTA MÁR?

X