Dragnea: nem biztos, hogy nyolc régiónk lesz


-A A+

Elképzelhető, hogy tévednek majd azok, akik szerint a regionalizációs folyamat végén nyolc közigazgatási régiója lesz az országnak – közölte Liviu Dragnea kormányfőhelyettes a regionalizálási és decentralizációs folyamat beindításáról tartott szerdai sajtótájékoztatóján.

A politikus a rendszerváltás utáni időszak egyik legfontosabb kezdeményezésének nevezte az ország közigazgatási térképének újrarajzolását.

A regionális fejlesztési miniszter szerint a folyamatnak nincs költségvonzata, ellenkezőleg, költségmegtakarítást eredményez, és az állampolgárokat sem éri semmilyen hátrány, mert nem szűnnek meg a megyék, és nem kell kicserélniük személyi okmányaikat.dragnea

Dragnea elmondta, a folyamatot két testület felügyeli majd. Az egyik a Konzultatív Tanács, amely szakemberekből (szociológusokból, város- és területrendezési szakértőkből), parlamenti és önkormányzati képviselőkből, illetve a civil társadalom, az üzleti szféra és a szakszervezetek képviselőiből áll. E testület feladata a közigazgatási régiók profiljának megrajzolása lesz hatástanulmányok alapján.

A Tárcaközi Bizottságban a folyamatban érintett minisztériumok kapnak helyet, élén pedig maga Liviu Dragnea áll. E testületre hárul majd az a feladat, hogy a Konzultatív Tanács javaslatait törvényekbe, jogszabályokba foglalja.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X