Alkotmányos az igazságügyi törvényekkel foglalkozó parlamenti különbizottság létrehozása


-A A+

Elutasította az alkotmánybíróság szerdán az igazságügyi törvényekkel foglalkozó parlamenti különbizottság létrehozása elleni óvást, amelyet a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) nyújtott be - közölték a testülethez közeli források.

Az USR november 23-án emelt alkotmányossági kifogást az igazságügyi törvénytervezetekkel foglalkozó különbizottság létrehozását előíró parlamenti határozat ellen. A párt azzal indokolta a lépését, hogy a Szociáldemokrata Pártból (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségéből (ALDE) álló koalíció olyan jogkörrel ruházta fel a testületet, amely a parlament két házának szabályzata értelmében a jogi szakbizottságokat illeti meg.

Az USR szerint a különbizottság létrehozását előíró határozatból kimaradt annak tisztázása, mi a testület valódi szerepe, és így zavar keletkezik a különbizottság és a szakbizottságok hatáskörének szétválasztásakor, az itt születő törvénytervezetek sorsa pedig „bizonytalan” és „előreláthatatlan” lesz.

"Az slkotmány értelmében az igazságügyi törvénytervezetekről, amelyeket illegálisan vitatnak meg Iordache különbizottságában, a szenátus és a képviselőház állandó jogi bizottságának is tárgyalnia kell, csak ezt követően fogadhatja el a két ház plénuma. Ez alapvető kitétele a kétkamarás parlament működésének" - szögezi le az USR.

Az óvás szerint a PSD-ALDE „szuperbizottságot” hozott létre, amellyel a parlament két kamarájának jogi bizottságát próbálják meg helyettesíteni, ráadásul a házbizottság egyetlen döntéssel bármeddig fenntarthatja a szóban forgó testület meglétét, ami sérti egyrészt az alkotmányt, másrészt a két ház közös tevékenységeit irányító szabályrendszert - jelentette ki Vlad Alexandrescu, az USR alelnöke.          

Később a Nemzeti Liberális Párt is úgy döntött, hogy az alkotmánybíróságon támadja meg a különbizottság létrehozását, arra hivatkozva, hogy az erre vonatkozó döntést az együttes ülések szabályzatának megsértésével hozták meg.








EZT OLVASTA MÁR?

X