Packázik az egyházzal a bukaresti restitúciós bizottság


-A A+

Bár az Emberi Jogok Európai Bírósága tavaly szeptemberben 25 ezer euró kifizetésére kötelezte a román államot, amiért még mindig hozott döntést a Batthyáneum könyvtár és az abban működő csillagvizsgáló épület visszaszolgáltatásáról, az ügyben azóta sem történt előrelépés, a gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség még a megítélt kártérítést sem kapta meg.img 0017

Sőt az illetékes restitúciós bizottság elnöke, aki egyben az Országos Restitúciós Hatóság (ANRP) vezetője is, pökhendien fogadta az érsekség jogtanácsosát, amikor a strasbourgi határozat betartására kérte a testületet. Komáromi Attila a maszol.ro-nak elmondta, tavaly decemberben, az ünnepek előtt személyesen kereste meg Bukarestben a testületet ebben az ügyben.

„George Băeșu magatartását nem is tudom minősíteni. Valami olyasmit mondott, meglátja majd, hogy mit kezd majd ezzel a határozattal" – idézte fel a történteket a jogtanácsos. Komáromi elmondta, a bukaresti epizód után folyamodványban kérte ismét a restitúciós bizottságot, hogy tartsa tiszteletben a strasbourgi ítéletet, és hozzon döntést a Batthyáneumról.batthy

Az érsekség nemrégiben hivatalos választ is kapott a testülettől. „Mindössze négy sor volt. Az állt benne, hogy természetesen figyelembe veszik majd a strasbourgi határozatot, és megpróbálnak mielőbb döntést hozni a szóban forgó egyházi ingatlanról. A hangnem ezúttal udvarias volt" – tájékoztatott Komáromi Attila.

A strasbourgi ítélet a meghozatala pillanatától számított három hónap után, tavaly karácsonykor vált jogerőssé, tehát a román államnak már ki kellett volna rég fizetnie a 15 ezer euró kárpótlást és a 10 ezer euró perköltséget a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek. Azonban ez sem történt meg. A jogtanácsos ezért ezekben a napokban a kártérítés kifizetésében illetékes intézményhez, a külügyminisztériumhoz készül fordulni ebben az ügyben.

Fél éve nincs magyar a bizottságban

komaromi-attilaKomáromi Attila elmondta, az erdélyi történelmi egyházak vagyonvisszaszolgáltatását jelentősen megnehezíti, hogy az illetékes restitúciós bizottságnak már nincs magyar tagja, Markó Attila volt államtitkárt ugyanis tavaly nyáron leváltották. „Markó Attila hiányát nagyon érezzük, hiszen ő volt a mi összekötő emberünk. A restitúció hónapok óta teljesen leállt. A bizottság tavaly nyár óta semmilyen döntést nem hozott" – mondta a maszol.ro-nak a jogász.

Markó Attilát múlt év augusztus 27-én váltotta le Victor Ponta kormányfő, helyére a kormányfőtitkárság jogi osztályának vezetőjét, Dragoș Condreát nevezték ki a testületbe. A jelenlegi parlamenti képviselő akkor még az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát (DRI) vezette, államtitkári rangban.marko attila

„A miniszterelnök döntésében bizonyára közrejátszott, hogy időközben megszületett az első fokú ítélet a Mikó-perben. Ám a törvény szerint a DRI mindenkori elnöke tagja a restitúciós bizottságnak, így az utódomnak, Laczikó Enikő Katalinnak is benne kéne lennie a testületben" – magyarázta a maszol.ro-nak Markó Attila.

A képviselő tájékoztatása szerint az RMDSZ megpróbálta elérni, hogy a restitúciós bizottságnak ismét lehessen egy magyar tagja is. Ám közbeszólt a választási kampány, majd a szociálliberálisok kétharmados többséget szereztek. Markó ennek ellenére reményét fejezte ki, hogy kérésük előbb-utóbb, egyeztetések útján teljesül.

Cikkünk frissül








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X