Vádat emelt a DNA a TelDrum, valamint a cég két képviselője ellen


-A A+

Európai pénzalapok eltulajdonítása, több mint egymillió eurós kár okozása miatt bíróság elé állították a DNA ügyészei a TelDrum vállalat két képviselőjét, Petre Pitiş és Mircea Vişan üzletembereket.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség közleménye szerint vádat emeltek a TelDrum részvénytársaság mint jogi személy, valamint annak két képviselője, Petre Pitiş és Mircea Vişan ellen, akik szabadlábon védekezhetnek az ellenük felhozott vádakkal szemben. A vád hamis, illetve hiányos és pontatlan dokumentumok és nyilatkozatok bemutatása és rosszhiszemű felhasználása európai pénzalapok megszerzése céljából, különösen súlyos következményekkel.Ugyanabban az ügyben vád alá helyezték a WFA Impex gazdasági társaságot mint jogi személyt, valamint annak képviselőjét, Ion Floriant és a TelDrum egy harmadik képviselőjét, Neda Floreát is, a fent említett bűncselekményben vállalt bűnrészesség miatt.

A nyomozati anyag értelmében a TelDrum Rt. a gazdasági versenyképesség javítását célzó európai uniós program révén mobil aszfaltkészítő gépre kért vissza nem térítendő támogatást.

A DNA szerint Mircea Vişan és Petre Pitiş, a TelDrum képviselői, a WFA Impex Kft., valamint Florea Neda és Florian Ion közreműködésével úgy szervezték meg a beszerzést, hogy a nyertes a WFA Impex Kft. legyen. A valóságban azonban a WFA Impex a Tel Drum társult cége, amely a gép gyártója és a Tel Drum között közvetítve a paci értékéhez képest megnövelte az aszfaltkészítő gép beszerzési árát azért, hogy a Tel Drum nagyobb összegű vissza nem térítendő támogatáshoz jusson.

Az ügyészek szerint semmi nem akadályozta a TelDrum képviselőit abban, hogy közvetlenül az aszfaltkészítő gép gyártójával tárgyaljanak. A DNA számításai szerint a TelDrum Rt. jogosulatlanul 4 170 462,50 lejes vissza nem térítendő európai uniós pályázati pénzhez jutott.

A vádhatóság a Pénzmosás Elleni Országos Hivatal 2017. május 16-án tett feljelentése alapján kezdett nyomozni ez ügyben. Az ügyet a bukaresti törvényszék tárgyalja.








EZT OLVASTA MÁR?

X