Szász Jenő „csőlátásától” a szórványstratégiáig


-A A+

„Nem tudok olyan elképzelést elfogadni, amely a szórvány feladásához vezet, akár Székelyföld irányában, akár más irányba történne a szórvány feladása" – jelentette ki a maszol.ro-nak Kelemen Hunor.

A szövetségi elnökét az RMDSZ álláspontjáról kérdeztük azzal kapcsolatban, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán (KMKF) Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője a szórványban élő magyarok áttelepítésének gondolatát vetette fel.

A politikus szerint ez a paradigmaváltás nagyon veszélyes a Kárpát-medencei magyarságra. „Jó, ha szembesül azzal a társadalom, hogy vannak, akik másképp képzelik el a szülőföldön maradást. Mi úgy gondoljuk, hogy a szórványt erősíteni kell" – mondta Kelemen, hozzátéve, érdemes vitázni erről a kérdésről, de nem túlságosan hosszú ideig, „mert nem szül jó vért".

„Örülök, hogy Toró felébredt"

Mint ismert, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerdán egyeztetést sürgetett az erdélyi magyar politikai és civil szervezetekkel „egy életképes szórványstratégia" kidolgozása érdekében. Toró T. Tiborék felhívására reagálva Kelemen Hunor kijelentette: az RMDSZ-nek van szórványstratégiája, amelyet évek óta épít. „Örülök, hogy felébredt az EMNP elnöke" – jegyezte meg.

Kelemen érvei szerint tucatnál több szórványkollégium építtetett és működtet az RMDSZ, több ezer gyermek magyarul tanulhat, támogatási rendszert dolgoztak ki a szórvány számára, szórványmenedzser-szolgálatot indítottak be. „Olyan eredményeink vannak, amelyek bizonyítják, hogy koherens szórványstratégiával rendelkezünk" – mondta a szövetségi elnök.

Kelemen emlékeztette az EMNP vezetőit: óriási szerepük van abban, hogy Szász Jenő a Nemzetstratégiai Kutatóintézet élére került. „Amikor Szász Jenőt szidják, nem árt eszükbe juttatni: ők kérték Orbán Viktort, hogy az MPP éléről távolítsa el Szász Jenőt. Kérésük teljesült" – fogalmazott a politikus.

Toró előbb védte, majd bírálta Szász Jenőt

Első reakciójában Toró T. Tibor még Szász Jenő védelmére kelt. A Krónika napilapnak hétfőn még azt nyilatkozta, a KMKF ülésén el sem hangzottak az intézményvezetőnek tulajdonított kijelentések. Szerdai állásfoglalásában azonban már bírálta Szász Jenő kijelentéseit. Úgy fogalmazott: „(Szász) ...nézetei erős politikai csőlátásra és tájékozatlanságra vallanak, bizonyítva az egykori erdélyi pártvezér alkalmatlanságát egy ilyen fontos tisztség betöltésére".kelementoroszasz

Közvetve bírálta Szász kijelentéseit az EMNP védnöke, Tőkés László is. Az európai parlamenti képviselő sajtófelelőse, Demeter Szilárd a maszol.ro-nak kijelentette: Tőkés még elméletben sem értene egyet a szórványkitelepítéssel.

Ezzel szemben EMNP alelnöke, Gergely Balázs a maszol.ro-nak arról beszélt: szerinte "nem ördögtől való" az a gondolat, hogy a szórványközösségek tagjai, egyéni döntés alapján, Erdélyben maradva, egy tömbmagyar vidéket erősítve máshol telepedjenek le.

Erre reagált szerdán Geréd Imre kolozsvári városi tanácsos, aki szórványkörútra invitálta Gergely Balázst, hogy találkozzon olyan emberekkel, lelkészekkel, civilekkel és politikusokkal, „akik gyakran magánéletüket, mindennapjaikat arra áldozzák, hogy minél több magyarnak teremtsék meg a megmaradását a magyar végvárainkban".

A vitához hozzászólt Demeter László Kovászna megyei tanácsos, az Összetartozunk székely-szórvány partnerségi programjának irányítója, aki állásfoglalásában felelőtlennek tartotta Szász Jenő kijelentéseit.

Szász költöztetné a szórványkollégiumokat

Szász Jenőnek a KMKF pénteki budapesti ülésén elhangzott felvetéséről elsőként a maszol.ro számolt be hétfőn. Mint megírtuk, az MPP volt elnöke a zárt ülésén a kisebb létszámú Kárpát-medencei magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának", "önkéntes területfeladásának" lehetőségéről tett említést. Szavai hallatán Márton Árpád RMDSZ-es képviselő kivonult a teremből.

Szász utóbb a maszol.ro-nak nyilatkozva pontosította, nem az erdélyi szórványközösségek Magyarországra telepítésére gondolt. Elképzelhetőnek tartotta viszont, hogy Románia Erdélyen túli területeiről, vagy akár a dél-erdélyi Zsil völgyéből "el lehet csalogatni" magyar embereket. Emellett úgy vélekedett, a szórványkollégiumokat Székelyföldre kellene költöztetni.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X