FRISSÍTVE - Lemondott a vízügyi és erdészeti minisztérium vezetője


-A A+

FRISSÍTVE: Benyújtotta lemondását Doina Pană, a vízügyi és erdészeti minisztérium vezetője - tájékoztat a Hotnews. A hírportál szerint a tárcevezető egészségi okokra hivatkozva hozta meg döntését. 

Doina Pană marad a PSD színeiben parlamenti képviselő.

Egyelőre nem tudni, lehet-e összefüggés Doina Pană lemondása és az év végén emlegetett kormányátalakítás között. 

Doina Pană egészségi állapotára hivatkozva nyújtotta be lemondását, aki ugyanakkor megköszönte a kormánynak a „gyümölcsöző együttműködést” – áll a Hotnews által közölt indoklásban. A politikus egy tevékenységi beszámolót is a sajtó rendelkezésére bocsátott.  

Doina Pană 2017. június 29-én vette át a víz- és erdőügyi tárca vezetését. Korábban, a harmadik Ponta-kormány idején, 2014 márciusa és decembere között már ellátta ezt a feladatot. A Szociáldemokrata Párt képviseletében Doina Pană 2016 decembere óta Beszterce-Naszód megyei parlamenti képviselő. A környezetvédelmi szakbizottság alelnöke.

FRISSÍTÉS: Jövő héten nevesíti Mihai Tudose miniszterelnök a vízügyi és erdészeti minisztérium éléről lemondott Doina Pană utódját – írta az Agerpres kormányközeli forrásokra hivatkozva. 

Összevonhatják a tárcát a környezetvédelmi minisztériummal

FRISSÍTÉS2: Niculae Bădălău, a PSD ügyvezető elnöke úgy nyilatkozott: a vízügyi és erdészeti tárca új vezetőjéről a Szociáldemokrata Párt végrehajtó bizottsági ülésén kellene dönteni, de mivel Liviu Dragnea pártelnök kilátásba helyezte a kormányátalakítást, megtörténhet, hogy az említett tárcát összevonják a környezetvédelmi minisztériummal.

Bădălău közölte, hogy Doina Pană egy ideje valóban egészségügyi gondokkal küszködik, és nagy erőfeszítésébe került év végéig tisztségben maradni, hogy lezárják az állami költségvetés tervezetét. 

A PSD ügyvezető elnöke kifejtette: a szokásos eljárás ebben az esetben az lenne, hogy a PSD végrehajtó bizottsága döntsön Doina Pană utódjáról, de mivel Liviu Dragnea pártelnök korábban már kilátásba helyezte a kormányátalakítást, valószínűleg először a kormányfővel és az „illetékesekkel” fog tárgyalni arról, milyen változásokat akarnak eszközölni a kabineten. „Ha jól értettem, karcsúbb kormányt akarnak, kevesebb minisztériummal. Megtörténhet, hogy ez a tárca a környezetvédelmi minisztériumhoz kerül” – tette hozzá.

Dragnea: A PSD Országos Végrehajtó Bizottsága fog új minisztert javasolni

FRISSÍTÉS3: A napokban összehívják a Szociáldemokrata Párt (PSD) Országos Végrehajtó Bizottságát, amely javaslatot tesz majd az új vízügyi és erdészeti miniszter személyére vonatkozóan – írta szerdai Facebook-bejegyzésében Liviu Dragnea PSD-elnök. A közösségi oldalon Dragnea köszönetet mondott Pană miniszternek eddigi tevékenységéért, kiemelve, hogy Pană vezetése alatt csökkent az illegális fakitermelés.

Cikkünk frissül








EZT OLVASTA MÁR?

X