Tudose: a hónap végén dönt a PSD a kormányátszervezésről


-A A+

Mihai Tudose nem mond le arról, hogy kormányátszervezést kérjen, az erre vonatkozó javaslatot a Szociáldemokrata Párt végrehajtó bizottságának a hónap végén Iaşi-ban sorra kerülő ülésén fogja előterjeszteni.

Erről az alakulat vezetőségi testületének hétfői ülését követően nyilatkozott a kormányfő. "Ma nem lehetett végrehajtani a kormány átszervezését. Ma csak felvetettük a témát, amelyről a végrehajtó bizottság hónap végén sorra kerülő, iaşi-i ülésén lesz majd szó" - nyilatkozta Tudose.

A miniszterelnök nem csupán néhány minisztercserét szeretne, hanem a kormány karcsúsítását tervezi. Liviu Dragnea, a PSD elnöke a párt végrehajtó bizottságának hétfői ülésén erről kijelentette: a kabinet átszervezését át kell beszélni a koalíciós társ ALDE-val is.

Mint ismert, a kormány struktúrájának módosulása esetén az új kabinetről a parlamentnek is szavaznia kell.

Címlapi illusztrációnk forrása: stirileprotv.ro








EZT OLVASTA MÁR?

X