2018 nem a román-magyar párbeszéd éve lesz, a román politikai elit nem áll készen a dialógusra  – jelentette ki a Maszolnak adott interjúban Kelemen Hunor. A szövetségi elnököt az RMDSZ idei politikai mozgásteréről, a hazai gazdaság kilátásairól, az igazságszolgáltatás átalakításáról és a magyarországi választásokról is kérdeztük. (Beszélgetésünket a kormányfő székely zászló elleni kirohanása előtt rögzítettük).

Az év első jelentősebb politikai eseménye az erdélyi magyar közösség szempontjából az RMDSZ, az MPP és az EMNP közös állásfoglalása volt az autonómia-elképzelések összehangolásáról. Ám alig száradt meg a tinta a három pártelnök aláírásán, a nagyobbik ellenzéki párt és a nagyobbik kormánypárt is elfogadhatatlannak nevezte és elutasította az autonómiaköveteléseket. Más reakciókra számított?

Huszonnyolc éve ez a standard reakció. Mi nem mondtunk semmi olyasmit, amit 27-28 éven keresztül nem mondtunk volna, az RMDSZ-nek 1993-tól az összes programjában szerepel az autonómia. Emellett időről időre autonómiatervezetek is bekerültek a parlamentbe, maga a kormány is beterjesztette a kulturális autonómia tervezetét. A reakciók minden esetben hasonlók voltak. Nem volt olyan időszak, amikor azt lehetett volna mondani, hogy a román társadalom vagy a román politikai elit tűrőképessége megugrott. Ezért a román pártok reakciója nem ért meglepetésként. Tudni kell, hogy amikor autonómiáról hallanak a románok, azok a régi, mesterségesen fölépített félelmeik lépnek életbe, miszerint az erdélyi magyarok rosszat akarnak Romániának, el akarják szakítani Erdélyt, amit kérnek, azt a határrevízió hátsó szándékával kérik. Ez minden részletében hamis állítás, a félelem alaptalan.

A közös állásfoglalásunk apropója a Kolozsvári Nyilatkozat 25. évfordulója volt. Én huszonöt éve még újságíróként követtem az eseményt, de azt gondolom, hogy a nyilatkozatba foglalt elvek és célkitűzések továbbra is érvényesek és fontosak. Ugyanakkor a centenárium évében meg kell valamit fogalmaznunk a román társadalom felé, még akkor is, hogy ha úgy tűnik, a román-magyar párbeszéd éve nem 2018 lesz. Nem követtünk el a közös állásfoglalással stratégiai hibát, hiszen csak a gyulafehérvári ígéretek betartását, a 21-ik század nyelvén történő kodifikálásukat kértük.

Nem vagyok naiv, nem gondolom azt, hogy 2018-ban bekövetkezik az áttörés autonómiaügyben, azt viszont gondolom, hogy 2018 jó év beszélni ezekről a dolgokról. A célokat meg kell fogalmazni, föl kell mutatni ilyen formában is. Nem lehet azt tenni, hogy fölmutattuk 1993-ban, és a következő 50 évben hallgatunk róluk, mert úgysem aktuális. A közös állásfoglalásunkban van egy bekezdés, amely szerint a román társadalommal párbeszédet szeretnénk, és tudjuk, hogy a román többség nélkül ezt nem lehet elfogadni.

De miért van az, hogy a párbeszédre való felhívás üzenete – amelyet mindhárom pártelnök hangsúlyozott a közös állásfoglalás aláírása után – mintha nem tudna eljutni a romániai politikai elithez? Elnyomja a magyar közösség egységes fellépésétől való félelem?

A párbeszédet szerintem nem azért utasítják el, mert az az érzésük, hogy ha együtt lépünk fel, akkor ez nagyobb erőt jelent. Végül is az autonómia kérdésében minden látszat ellenére nem volt lényeges véleménykülönbség soha az erdélyi magyar politikai élet szereplői között. Akkor sem volt, amikor egy versenypárt volt, akkor sem, amikor kettő. A kisebb eltéréseket egyesek a választási kampányban megpróbálták meglovagolni, de a választások eredményéből mindig kiderült, hogy a magyar emberek ezt hogyan látták, kiről gondolták azt, hogy megérdemli a bizalmukat.

A dialógus elutasítása csupán azt jelzi, hogy a román politikai elit nem áll készen a párbeszédre. Egyszerűen nem akarnak tudomást venni 2018-ban az erdélyi magyar közösség igényeiről. Azt gondolják: az a legjobb megoldás, ha továbbra sem vesznek erről tudomást, és előbb-utóbb elérik azt a céljukat, amitől az erdélyi magyarok félnek. Ez a félelem az etnikai nemzetállamra, az asszimilációra vonatkozik. Beszélgettem nemrégiben egy vezető román politikussal, és elmondtam neki, hogy a Szabadságnak adott múlt évi interjúban volt egy fontos üzenet, amely a párbeszédre vonatkozott, és amit nagyon kevesen hallottak meg. Azt válaszolta nekem: most nem lehetséges a párbeszéd, ez nem az az időszak, amikor érdemi dialógust lehet folytatni. De ez nem jelentheti azt, hogy én kisebbségi politikai vezetőként nem próbálok párbeszédet kezdeményezni. Meglátjuk, hogy ennek 2018-ban milyen lehetőségei lesznek, de az lenne a legrosszabb reakció erre, ha én is elzárkóznék.  

Nem volt olyan vezető román politikus az elmúlt években, aki négyszemközti beszélgetésen azt mondta: „nézze, én a közösségi jogok bővítésére vonatkozó igényt jogosnak tartom, de a pártom érdekei azt diktálják, hogy nyilvánosan más álláspontot képviseljek”?

Különböző tapasztalataink voltak 2017-ben. A szenátusban, az őszi ülésszakban Cseke Attila és még néhány kollégám végiglátogatták a román pártok frakcióit, hogy mondják el, miről szól március 15-e, miért nem sérti a románokat, ha ezt a napot hivatalos ünnepé nyilvánítanák Romániában a magyarok számára. Ezek a találkozók nem voltak nyilvánosak, és a kollégáim sehol nem ütköztek elutasításba. Mindenhol sokkal nagyobb megértést és nyitottságot tapasztaltak, mint a nyilvános parlamenti vitán. Ám mindenki elmondta, hogy ezt ők most nem tudják nyilvánosan vállalni. Nekem is voltak román pártvezetőkkel olyan beszélgetéseim, amelyeken empátiát éreztem. Egyikük föltette nekem a kérdést: igaz-e, hogy ti tulajdonképpen azt a célt követitek, hogy… Azt válaszoltam: persze, hogy nem igaz, de miért kérded ezt? Azért, mert folyamatosan azt az információt táplálják nekünk, azért nem szabad ezzel foglalkozni, mert ti rejtett célokat követtek – mondta nekem a román pártvezető. Tehát vannak olyan román politikusok, akikben van kellő nyitottság, de amikor ki kell menni a mikrofonhoz, akkor látszott az ősz folyamán – például a március 15-ről szóló törvény kapcsán –, hogy milyenek a reakciók. Akik kormányon vannak, azok azért általában visszafogják magukat, nagyobb a felelősségérzetük, még akkor is, ha mondjuk lenne indíttatásuk durvábban fogalmazni. Ez érződik a mostani koalíciós vezetőkön. Akik ellenzékben vannak, mindig sokkal brutálisabban fogalmaznak, lásd Ludovic Orbant vagy Traian Basescut.

Szavaiból is kitűnik, hogy nem is a román politikusokat a nehezebb meggyőzni, hanem a rájuk nyomást gyakorló román közvéleményt. De mintha a bal lábbal indult volna a románok felé irányuló kommunikációs kampány. Az RMDSZ a centenárium évére készülve az 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában című programsorozat részeként a múlt év végén megjelentetett egy kiadványt, amellyel a szándék szerint a közösség felmutatja, hogy a magyarok nem másodrendű, hanem értékalkotó állampolgárai Romániának. Ezt a kiadványt bírálatok érték, mert a fedőlapja magyar felsőbbségtudatot sugall: egy lepusztult városképet állít kontrasztba Kolozsvár főterével, „Erdély nélkülünk, Erdély velünk” üzenetekkel. Nem érzi jogosnak a bírálatokat?

Kisebbségi létben két hibát könnyű elkövetni. Az egyik az, hogy behúzza a farkát a közösség, és semmit nem mond, nehogy felsőbbségtudattal vádolják, a másik az, hogy fölöslegesen gőgös. De vannak tények, amelyektől nem szabad eltekinteni. Nem volt szándékunkban bárkit is megsérteni, de a kommunikáció akkor működik, ha át tud törni egy falat, átmegy a képernyőn, és ehhez sokszor provokálni is kell. Nem lehet letagadni a magyarok hozzájárulását az erdélyi városok épített örökségéhez. Persze, brutálisan hat, ha letöröljük a Szent Mihály templomot a Mátyás-szobrot Kolozsvár főteréről, és így mutatjuk meg a főteret, de tetszik vagy nem tetszik, ez van. A románok pontosan azt akarják elfeledtetni velünk, hogy az erdélyi örökségnek mi is részei vagyunk. Nem akarom azt mondani, hogy merjünk nagyobbak lenni, mint amekkorák vagyunk, de ezek tények. A kiadványunk fedőlapját ért bírálatokat nem követtem, de nem tartom megalapozottaknak. Amikor 2016-ban kitettük a táblákat azzal az üzenettel, hogy mentsük meg Erdélyt Bukaresttől, azt a reakciót kaptuk, hogy mi ez az arrogancia? De hát erről szól a történet. Egy problémára hívtuk fel a figyelmet, és azt gondolom, hogy az üzenet átment. És nem arroganciáról vagy felsőbbségtudatról volt részünkről szó.

Mennyire határolja be az RMDSZ parlamenti mozgásterét az, hogy idén centenáriumi év van? Konkrétan: hogyan látja, sikerül-e elfogadni a tavaszi ülésszakban például a március 15-ét hivatalos ünneppé nyilvánító törvényt, a katolikus gimnázium újraalapításáról szóló jogszabályt, illetve a közigazgatási törvény módosításait?

Az RMDSZ mozgástere mindig korlátolt volt, még akkor is, amikor kormányon volt. De az összes politikai párt mozgástere korlátolt, hacsak nem szerez abszolút többséget a parlamentben. A parlamenti erőnk most 7 százalékos, minden eredmény, amit ezzel az aránnyal tudunk érni, már sikernek tekinthető. Azt is tudni kell, hogy a kormánykoalíciónak nélkülünk is többsége van a parlamentben, nincsenek ránk szorulva. A PSD-ALDE-val kötött megállapodásunk laza egyezség: vannak kérdések, amelyekről nem konzultálnak velünk, és nekünk is szabad kezünk van a törvénykezdeményezések terén. A költségvetési törvényben például el tudtunk fogadtatni néhány kérdést a koalícióval, de nem mindent, mert nekik megvan a parlamenti többségük. Másrészt vannak olyan kérdések, amelyekben mégis csak kell törekedni arra, hogy eredményt érjünk el, s nem szabad elfogadni, hogy bennünket elszigeteljenek a parlamentben. Erre 2017-ben volt több próbálkozás is.

A konkrét törvényekkel kapcsolatban: szerintem a március 15-vel és a nyelvi jogok bővítéssel kapcsolatos tervezetünket idén nem tudjuk dűlőre vinni. Ezek a tervezetek 2017-ben elakadtak, és 2018 a politikai kontextus olyan értelemben nem jobb, hogy elfogadásuknak nagyobb esélye legyen. Olyan magyarellenes érzelmeket lehet felszítani e jogszabályok kapcsán, hogy még a jó szándékú embereket is háttérbe tolják. Inkább arra látok lehetőséget, hogy ezeknek a törvényeknek a napirendre tűzését elhalasszuk, így megelőzzük, hogy elbukjanak. A lényeg, hogy ott legyenek a parlamentben, hogy megvárhassuk a kedvezőbb politikai kontextust az elfogadásukhoz. Ez a stratégia alkalmazható a döntő ház esetében, mert nincs hallgatólagos elfogadási határidő. A katolikus gimnázium ügyét azonban, úgy gondolom, hogy dűlőre tudjuk idén vinni. A törvény februárban a szenátusi szakbizottság elé kerül, az ülésszak első vagy második hetében pedig plénum elé kerülhet, és várhatóan elfogadják, majd az államfőhöz kerül kihirdetésre. Úgy gondolom, nem lesz különösebb probléma, bár ez a törvény is magyarellenes érzelmeket kavart a képviselőházi vitában. Gond, hogy Klaus Johannis visszaküldte a parlamentbe az oktatási törvény módosítását, de a szenátusban be tudunk vinni egy módosító javaslatot úgy, hogy az alkotmányellenesség kritikája ne állja meg a helyét. Persze reménykedünk abban, hogy a gimnázium megállapításával kapcsolatos jogszabályt nem küldi az alkotmánybírósághoz, mert akkor ki fogunk futni a tanévkezdéshez kapcsolódó határidőkből.

Nyilván nem csak a centenáriumi év határozza meg a közösség közérzetét, hanem a gazdaság helyzete is. Szerdától drágult a földgáz, az egekben az euró és a bankközi hitelkamatláb, januártól bizonytalan hatású adótörvénykönyv-módosulások léptek hatályba. Hogyan látja, milyen irányba tart a román gazdaság?

Nehéz bármit is jósolni. Idén az előrejelzések szerint lesz egy román gazdasági növekedés, közép-európai viszonylatban nem is kicsi. Viszont olyan intézkedéseket hajtott végre a kormány a közalkalmazottak bérezése és az adótörvénykönyv módosítása terén, amelyek ezt a növekedést próbára teszik. Nehéz lesz fedezni a tervezett kiadásokat anélkül, hogy a deficit nem kússzon fel 3 százalékig. Az a jó, hogy Romániának még mindig elég nagy a mozgástere, ami az eladósodottságot illeti. A nagy probléma az, hogy az európai uniós pénzeket nem használja fel az ország. Ha felhasználná, sokkal jobban állnánk a beruházásokkal, és a költségvetés könnyebben kibírná azt a terhelést, amit a bérnövekedés és a személyi jövedelemadó csökkentése jelent. Mindenesetre nem látok most olyan forgatókönyvet, ami a határig vinné a költségvetés tűrőképességét. Viszont a nemzetközi gazdasági, pénzügyi viszonyoktól nem lehet eltekinteni, a globális folyamatok és tényezők könnyen kibillentetik a román gazdaságot is az egyensúlyából, bármikor eljöhet egy olyan pillanat, ami nemzetközi krízist vált ki.

Múlt év végén a Washington Post és a New York Times is vezércikkében Magyarország és Lengyelország mellé sorolta, mint olyan kelet-európai országot, ahol a már elfogadott igazságügyi törvények és a tervezett btk-módosítások miatt gyengül a korrupcióellenes fellépés, veszélyben a liberális demokrácia értékei. Év végén voltak olyan bírálatok, hogy az RMDSZ „a rossz oldalra állt” az igazságügyi törvények elfogadásakor, Joseph Daul, a nagy európai pártcsalád, az EPP elnöke is elmarasztalta emiatt az RMDSZ-t. A szövetség és ön személyesen is erőteljesen azt kommunikálta, hogy az elfogadott törvénymódosítások a jogállamot erősítik, igazságtalanok a bírálatok. Nem abból fakadnak ön szerint a gyakran valóban felületes kritikák, hogy ezeknek a módosításoknak a kezdeményezői Florin Iordachétól a pártelnök Liviu Dragneáig és Calin Popescu Tariceanuig hiteltelenek, ha a korrupcióellenes fellépésről van szó?

A hiteltelenség sajnos rányomja a bélyegét arra, ahogy ezeket a törvénymódosításokat sokan megítélik. Ráadásul a koalíció bután állt hozzá, mondtam is nekik, hogy nem lenne szabad összekeverni az igazságügy működését szabályozó három törvényt a büntetőjog módosításával. Ez csak növelte a gyanakvást. Én azonban az igazamat hajlandó vagyok elmondani ezerszer is, mert ezerszer hangzanak el valótlan állítások az igazságügyi törvények kapcsán. Először is ennek a három, a parlament által már elfogadott jogszabálynak semmi köze a büntetőpolitikához. A három törvény egyetlen olyan módosítást sem szenvedett el, ami a korrupcióellenes fellépést lassítaná, a jogállamiságot sértené, vagy a politikának rendelné alá az igazságszolgáltatást. Sőt, a Legfelsőbb Bírói Tanácsot megerősíti, és ez a testület a garanciája az igazságszolgáltatás függetlenségének. A módosítások különválasztják az ügyészeket a bíráktól. El tudom képzelni, hogy ez az ügyészeket idegesíti, mert eddig ők domináltak. A módosítások olyan korrekciókat hajtanak végre a bírák és ügyészek karrierlehetőségeiben, amelyeket én fontosnak tartok. Az sehol a világon nem normális, hogy 25 évig ügyész vagy, a legfőbb ügyészségre kerülsz, s aztán meggondolod magad, és elmész bírának. Átmehetsz, de akkor lentről kezded, a bíróságtól, és haladsz felfele. Az sem korrekt, hogy korán nyugdíjaznak, aztán visszamész a rendszerbe, és megkapod a speciális nyugdíjadat és a fizetésedet is. Erről keveset beszélnek, de ezt is rendezi a törvény. Ami szintén idegesítheti a bírákat és az ügyészeket, a felelősség kérdése. Eddig az történt, hogy felelősségre lehetett vonni őket a súlyos mulasztásokért vagy rosszhiszemű döntésekért, de ez soha nem történt meg. Ezentúl ha egy nemzetközi bíróság (rendszerint az Európai Emberjogi Bíróság) megállapít valamit, kötelező módon el kell indítani a felelősségre vonást. De ez az eljárás több szűrőn keresztül történik. Az egyik szűrő maga a nemzetközi bíróság, a másik az a feltétel, hogy egy hazai bíróságnak meg kell állapítania a rosszhiszeműséget. Ha erről jogerős ítélet születik, akkor indítja el a pénzügyminisztériumi az anyagi kártérítésről szóló pert. Tehát három bírósági döntésre van szükség a felelősségre vonáshoz. Ezért úgy gondolom, hogy az igazságügyi törvények módosításai védhetőek, az égvilágon semmi gond nincs velük. A büntető törvénykönyv és a büntetőeljárás módosításánál azonban a dolgok már sokkal árnyaltabbak. Elhangzottak olyan javaslatok, amelyeket én magam és az RMDSZ sem tud támogatni, és ezt el is mondtam a koalíció vezetőinek.

Ami a bírálatokat illeti: teljesen megalapozatlannak tartom az EPP elnökének kritikáit, s ezt Joseph Daulnak el is mondtam. Felkértem, hogy mutasson egy cikkelyt az elfogadott módosításokból, amelyik sérti az igazságszolgáltatás függetlenségét. Bosszant, hogy ő belekeverte ebbe az európai szinten zajló jobboldali-baloldali pofozkodásba az RMDSZ-t. És még valami: a tény, hogy a bíróság részben semmisnek nyilvánította a Tamási Zsolt és a Stefan Somesan elleni vádiratot a katolikus gimnáziummal kapcsolatos büntetőperben, azt mutatja, hogy a rendszerben vannak problémák. Egyiküket letartóztatták és házi őrizetben is volt, elveszítette az állását. Nem merül fel valakiben az a kérdés, hogy itt mégis csak van egy gond?

Április 8-án Magyarországon választásokat tartanak. Az RMDSZ szakított a hagyományos semlegességével, ön személyesen is bejelentette, hogy Fidesz-KDNP-t támogatják. Fog-e az RMDSZ aktívan kampányolni is a magyarországi kormánypártoknak?

Nem foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, és nincs is napirenden. Olyan kérés nem érkezett hozzánk, hogy segítsünk a kampányban, nem hiszem, hogy a Fidesz vagy más magyarországi párt ránk vagy bárkire Erdélyben rá lenne szorulva. Most a regisztráció időszakát éljük, ebben, ahol csak tudunk, információnyújtással segítünk, mert azt mondjuk, hogy szavazati joggal élni kell. Másrészt felmérésekből tudjuk, hogy az erdélyi magyarok többsége mit gondol a magyarországi politikáról. Ami pedig a hagyományokkal történő szakítást illeti: ez igaz is, meg nem is. Egyrészt semmi sem olyan ma, mint ezelőtt húsz évvel, amikor nem volt magyar állampolgárság, nem szavazott az erdélyi magyarság. Alaposan megváltozott Magyarországon is a belpolitikai helyzet. Ha valaki úgy gondolja, hogy úgy kell eljárnunk, ahogy húsz évvel ezelőtt, akkor miért nem járunk el úgy, mint harminc évvel ezelőtt? Húsz év múlva biztos másként fognak eljárni ebben a kérdésben, akik akkor lesznek, mint ahogy mi most eljárunk. Mindenki a saját korának a kortársa, hogy ilyen furcsán fogalmazzak, és nem tud eltekinteni a társadalmi kontextustól, amelyben él.