FRISÍTVE - Így kommentálta az RMDSZ a miniszterelnök lemondását
FRISSÍTVE: Az RMDSZ elnöke természetesnek tartja, hogy Mihai Tudose távozott a kormány éléről, mivel a Szociáldemokrata Párt (PSD) megvonta tőle támogatását.
Kelemen Hunor hétfő este az Agerpresnek elmondta: a PSD-n belül „az utóbbi időben több belső konfliktus is felütötte a fejét, többet veszekedtek, mint amennyit kormányoztak, tehát szerintem várható volt egy ilyen döntés, egy ilyen végkifejlet.
"Tudose elkövetett néhány alapvető hibát, többek közt azt a bizonyos múlt heti nyilatkozatot. Én nem vagyok annyira naiv, hogy azt képzeljem, sokat nyomtak a latban azok a sértő kijelentések, de végül mégsem maradtak következmények nélkül” - tette hozzá a szövetségi elnök, utalva a távozó kormányfőnek a székelyföldi autonómiaigények kapcsán tett kijelentésére.
Az RMDSZ elnöke azt mondta: az általa vezetett alakulat várja, kit javasol a PSD a miniszterelnöki tisztségre, de egyelőre nem tud választ adni arra a kérdésre, hogy az RMDSZ támogatni fogja-e a koalíció által nevesítendő személyt.
"A felelősség ebben a pillanatban a többségi koalíciót terheli, amelynek szem előtt kéne tartania, hogy meglehetősen nehéz időszakot élünk gazdasági szempontból, a költségvetést megszavazták, de sok a kérdőjel, jövő évben pedig Románia az EU elnöki tisztségét tölti be, amire teljesen felkészületlen” - vélekedett Kelemen Hunor, aki szerint nem valószínű, hogy előrehozott választásokra kerülne sor.
FRISSÍTÉS: „Még hétfőn sem kért bocsánatot”
„A miniszterelnök bukásában a Szociáldemokrata Párt (PSD) belső harcai mellett a gyalázatos kijelentése is közrejátszott” – olvasható az RMDSZ Facebookon közzétett keddi állásfoglalásában.
- 33016 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33018 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33018 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33020 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33021 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33021 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni