Csalódást okozott Klaus Johannis: tüntetés az elnöki hivatal előtt


-A A+

Egy hozzávetőlegesen 15 személyből álló csoport tüntetett szerda este a Cotroceni-palota egyik bejárata előtt. Az akcióra a Facebookon toborozta a résztvevőket a Románia kezdeményezés (Iniţiativa România) nevű szervezet, amely így kívánta kifejezni elégedetlenségét, amiért Klaus Johannis elfogadta a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelölését, és Viorica Dăncilát bízta meg kormányalakítással.

A tiltakozók azt mondták, amiatt is elégedetlenek, hogy az államfő hónapok óta figyelmen kívül hagyja a civil társadalom, az Európai Bizottság, az Európa Tanács és az európai uniós tagállamok romániai nagyköveteinek arra irányuló igénylését, hogy kérje ki a Velencei Bizottság véleményezését az igazságszolgáltatási törvényeket módosító tervezetekkel kapcsolatban.

A szervezet képviselőinek csalódást okozott az elnök azzal, hogy elfogadta a PSD és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) kormányfőjelöltjét, ugyanakkor nem értik, "miért nem tette meg azt a minimális erőfeszítést", hogy szabja meg feltételként a jogállamiság és az igazságszolgáltatás függetlenségének tiszteletben tartását.

A tüntetés kevéssel 21 óra után kezdődött, és 45 percen át tartott, a tiltakozók "Miért?" és "Mikor kérjük ki a Velencei Bizottság véleményezését?" feliratú táblákkal vettek részt a megmozduláson.








EZT OLVASTA MÁR?

X