Négy pontban alkotmányellenes az igazságügy megszervezéséről szóló törvény


-A A+

Négy pontban alkotmányellenesnek találta kedden az alkotmánybíróság az igazságügy megszervezéséről szóló törvényt. A bírák és ügyészek jogállásáról, illetve a Legfelsőbb Bírói Tanács megszervezéséről szóló jogszabállyal kapcsolatos óvásokat egy hét múlva vizsgálja meg a taláros testület.

Minderről az alkotmánybíróság elnöke számolt be a sajtónak. Valer Dorneanu elnöke elmondta, az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánították többek között azt az előírást, amely szerint az ítélőtáblák nyugdíjas bírákat alkalmazhatnak ítéletek megszerkesztéséhez. A másik három elfogadott óvásról egy későbbi közleményben számol be a taláros testület. 

Cikkünk frissül








EZT OLVASTA MÁR?

X