Alakul a kormánynévsor: több jelenlegi miniszter visszalépett


-A A+

A péntek 11-kor kezdődő ülésén jelöli ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága a Dăncilă-kabinet minisztereit. Több jelenlegi tárcavezető közölte, hogy nem vesz részt az új kormányban.

Korábbi információk szerint a végrehajtó bizottság a beérkezett jelölések alapján szavazással dönt miniszteri posztok várományosairól. Az ülés előtt Livi Dragnea pártelnök közölte, Viorica Dăncilă kijelölt kormányfő bizonyos javaslatokkal nem értett egyet.

"Történtek egyeztetések, elhangzottak javaslatok, ezek közül némelyeket Dăncilă asszony nem fogadott el. Megtörténhet, hogy két-három területen több választási lehetőség is lesz, ebben az esetben szavazás dönti el a kérdést" - mondta a PSD elnöke.

Viorica Dăncilă a végrehajtó bizottság ülése előtt arról beszélt, hogy lesznek új nevek az új kormányban, de olyan személyek is, akik már az előző kabinetnek is tagjai voltak. Közlése szerint maga is részt vett a leendő PSD-ALDE kabinet összetételére vonatkozó tárgyalásokon, és a PSD országos végrehajtó bizottsági ülésén szavazni fognak a javasolt személyekről.

Az már biztos, hogy nem lesz a kormány tagja Marius Dunca infjúsági és sport, Florian Bodog egészségügyi és Gabriel Petrea társadalmi párbeszédért felelős miniszter. Mindketten közölték pénteken, hogy nem akarnak újabb mandátumot.








EZT OLVASTA MÁR?

X