Kelemen Hunor a kormányprogramról: mintha két sör között írták volna meg


-A A+

Az RMDSZ elnöke nem olvasta ugyan a kormányprogramot, de úgy tudja, hogy olyan, mintha két sör között írták volna meg.

Erről a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) megalapításának tizenötödik évfordulójára szervezett marosvásárhelyi rendezvényen beszélt Kelemen Hunor. A politikus elmondta, Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke tájékoztatta őt a kormányprogram tartalmáról.

„Bálint elolvasta, és azt mondta róla: olyan, mintha két sör között írták volna meg a mezőgazdasági minisztériumban” – jelentette ki Kelemen. A szövetségi elnök arra kérte a MIÉRT-rendezvényen jelenlévő fiatalokat, olvassák el a kormányprogramot, és hétfő reggelig közöljék a véleményüket az RMDSZ vezetőivel.

Mint ismert, a parlament hétfőn szavaz a Dăncilă-kabinetről. Kelemen Hunor korábban azt nyilatkozta: az RMDSZ a miniszterjelöltektől és a kormányprogramtól teszi függővé a frakciói szavazatát.

(Címlapfotó: Gönczy Tamás, RMDSZ)








EZT OLVASTA MÁR?

X